Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
városok belső ügyeibe nem avatkozott, legfeljebb egy-két ilyen irányú kísérletet tett, lényegtelenek maradtak. Ez a magyarázata, hogy a magyar kamara és a főkamaragróf hatásköri viszonyát egyik hatóság utasításai sem szabályozták. Hogy a valóságban azután voltak-e mégis hatásköri összeütközések, azt a részletkutatás fogja majd megállapítani, Ilyen természetű nehézségek feltehetőleg csak a XVII. század végén, méginkább pedig a XVIII. század első felében merültek fel, amikor az uralkodói hatalom a királyi városok belső viszonyainak szabályozását tervbevette. A problémát azután az 1741. évi országgyűlés oldotta meg, amikor a főkamaragrófi hivatalt a magyar kamarának rendelte alá. Hag Dávid egyébként csak rövid ideig töltötte be a főkamaragrófi tisztséget. Intézkedései nem bizonyultak helyeseknek. Főleg az a rendelete váltott ki a bányavárosokban nagy ellenkezést, amellyel a pénzverés helyéül Körmöcbánya helyett Selmecbányát tette meg. A körmöciek panaszukkal Mátyás főherceghez fordultak, aki nekik adott igazat, Hag Dávidot felszólította, hogy rendeletét vonja vissza és a körmöcieknek okozott kárt térítse meg. A megszégyenített főkamaragróf erre lemondott állásáról. 1 ) A fökamaragrófság a XVII. században. A bécsi udvar mostmár nem hagyta üresen a főkamaragrófi tisztséget. Hag Dávid utódát Rappach Kristóf személyében hamarosan kinevezték, 1600 augusztus 28-án már kiállították részére az utasítást. Ebből derül ki, hogy megelőzőleg az alsóausztriai kamarának volt a tanácsosa, ahol valószínűleg ő intézte az alsómagyarországi bányaügyeket. Egyebekben ez az utasítás pontról-pontra megegyezett azzal, amit Hag Dávid két évvel korábban kapott. 2 ) Működéséről egyelőre semmit sem tudunk, még azt sem, hogy meddig maradt hivatalában s miért távozott onnan. Ezekre az évekre esett Bocskay István felkelése, ami az alsómagyarországi bányavidékre is éreztette hatását. A bányavárosok 1605 második felében és 1606 elején a fejedelem kezébe kerültek. Bányaügyi intézkedéseit nem ismerjük. Nem valószínű, hogy a szervezeten változtatott^ legfeljebb a vezető állásokba a maga embereit helyezte. Az alsóausztriai kamara 1607-ben úgy nyilatkozott, hogy a magyar bányatisztviselők nem a legjobban gazdálkodtak, s hogy Szentiványi János, Bocskay besztercebányai igazgatója keveset értett hivatalához. Nem valószínű, hogy Rappach Kristóf a felkelés ideje alatt is megmaradt főkamaragrófnak, de lehetséges, hogy a bécsi béke után visszatért hivatalába. Annyi bizonyos, hogy 1610 augusztus 21-én már új főkamaragróf kapott királyi utasítást. Bloenstain Mátyásról, az új főkamaragrófról csak annyit tudunk, hogy tagja volt annak a bizottságnak, amelyet II. Mátyás 1610-ben az alsómagyarországi bányaügyek megvizsgálására és rendezésére küldött ki, s amely azután őt hivatalába beiktatta. Kinevezésénél döntő szempont lehetett, hogy a bányaművelés fellendítésére jelentékeny összeget, 15.000 magyar forintot adott kölcsön a kincstárnak. Ennek fedezésére az uralkodó lekötötte részére az alsómagyarországi bányajövedelmeket, sőt arra az esetre, ha ezek nem lettek volna elegendők, még az ausztriai bevételeket is. 3 ) A bányászat egyik legnagyobb akadálya a tőkehiány volt, érthető tehát, hogy Bloenstain ajánx ) L. Pech i. m. I. k. 381—382. I. *) L. Schmidt i. m. III. k. 304—316. 1. 8 ) Pech i. m. II. k. 105. 1.
