Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
az udvarban időzött, mint úrasszonyának bizalmas tanácsadója, a kamara irányításában 1524 és 1538 között mégis döntő szerepet játszott. 1 ) Alatta Körmöc- és Selmecbányán alkamaragrófok működtek, Körmöcön olykor egyszerre két alkamarágróffal is találkozunk. A körmöci alkamaragróf ságot, mióta a bányakamara a Thurzók kezére került, következeteseh betöltötték, ezen a gyakorlaton Mária sem változtatott. Körmöci alkamaragrófjai közül Dobraviczky János, Beheim Bertold és Himmelreich Boldizsár neve ismeretes, Selmecen pedig Hillebrand (Hilleprandt) Péter alkamaragrófot említik a források. A részletkutatás feladata lesz annak megállapítása, hogy a főés a két alkamaragróf milyen viszonyban állott egymással, s hogy hatáskörük mire terjedt ki. Tisztáznia kell továbbá, hogy a kamarának milyen más tisztviselői voltak még, s azok minő munkát végeztek. 2 ) Beheim Bernátnak 1538-ban bekövetkezett halála után a királyné a főkamaragrófi állást nem töltötte be, valószínűleg azért, mert nem volt olyan szakembere, akiben tökéletesen megbízhatott volna. Az alkamaragrófok így irányítás és ellenőrzés nélkül maradtak. Mária ezen a hiányon ügy akart segíteni, hogy 1540-ben hattagú bizottságot küldött ki a bányakamara ügyeinek megvizsgálására, felhatalmazva azt, hogy a tisztviselőket elszámoltassa, a hanyagokat elbocsássa és helyükbe újakat alkalmazzon, általában minden tekintetben önállóan rendelkezzenek, csak a zólyomi kapitány és a körmöci alkamaragróf állásának betöltésénél kérjék ki az ő előzetes hozzájárulását. A zólyomi vár kapitánya ugyanis a bányaigazgatásban is jelentős szerepet játszott. A királynéi vár őrsége jelentette azt a fegyveres erőt, amelyre támaszkodva a kamaragrófok rendeleteiknek a bányászok körében érvényt tudtak szerezni, illetve amellyel a bányaművelés zavartalanságát mindenfajta támadással szemben, ha nem is minden esetben, biztosíthatták. Ez a magyarázata annak, hogy a főkamaragrófok, vagy amikor ez a tisztség üresen állott, az alkamaragrófok legtöbbször egyben zólyomi kapitányok is voltak. Jellemző, hogy a királynéi bizottságnak 1540-ben adott utasítás hangsúlyozta, hogy a zólyomi kapitány ne birtokos nagyúr legyen, akit magánügyei lekötnek, hanem egyszerű nemesember, aki a kamara sorsát szívén viseli és érdekeit az ország lakosságával szemben eredményesen képviseli. Ügy látszik, már ekkor bebizonyosodott, hogy a Thurzó Elekhez hasonló nagybirtokosok mint királyi hivatalnokok nem igen használhatók. Tanulságos az 1540-iki bizottsági utasításnak az a része is, amely a zólyomi kapitány és a két alkamaragróf viszonyáról szólott. Eszerint Körmöcön és Selmecen ezentúl csak egy-egy alkamaragróf maradt volna, a körmöci mellett egy-két irnok, a selmeci mellett csak egy. E három ember : a körmöci és selmeci alkamaragróf, valamint a zólyomi kapitány közösen, tanács formájában vezették volna a bányakamarát. A tanácsban a vezető szerepet a körmöci alkamaragróf játszotta volna, aki a tanácsosi címet is megkapta volna. A kollegiális ügyintézés gondolata tehát, az újkori kormányhatóságok egyik legjellemzőbb vonása, az 1540-iki utasításban a körmöci bányakamarával kapcsolatban is felmerült. Az utasítás egyébként más vonatkozásokban is a legkorszerűbb, azt mondhatnók forradalmi hivatali elveket vallott, fgy pl., hogy a bányatisztviselők csak a királynét szolgálják, más állásuk ne legyen, J ) Korábban Hallban volt pénzverőfőnök. Pech i. m. I. k. 114. 1. 2 ) Az adatok Wenzel és Pech idézett munkáiból. L. továbbá Krizskó Pál értekezését : A körmöczi régi kamara és grófjai. Akadémiai értekezések a történelmi tudományok köréből. VIII. k. Bp., 1880.
