Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
aki a királynak járó urbura egyharmadát is megkapja. 1 ) Ez a rendelkezés minden bizonnyal lényeges haladást jelentett a korábbi teljes királyi bányamonopóliummál szemben, minthogy azonban azt elvileg és részben gyakorlatilag továbbra is fenntartotta, a kívánt eredményre, az országos bányászat fellendítésére nem vezethetett. Ezt mutatja, hogy Károly Róbert és utódai 1327 után is adományoztak egyes birtokosoknak, mint külön kiváltságot, korlátlan bányaművelési jogot, miként azt már az Árpádok is cselekedték. Azaz egyes esetekben lemondtak a királyi bányamonopólium jogának gyakorlásáról, magához az elvhez azonban egészen 1523-ig, tehát még kétszáz éven keresztül ragaszkodtak. A bányamonopólium elvét végleg csak 1523-ban adták fel, bányászati felségjogukat azonban, az urburára való igényük fenntartásával, bányászokkal és birtokosokkal szemben egyaránt továbbra is érvényesítették. A földesúri bányaszabadság törvénybeiktatása 1523-ban még nem jelentette azt, hogy a földesurak ettől kezdve, ha birtokukon bányászni akartak, külön kiváltságot erre vonatkozólag az uralkodótól többé nem kértek. A törvények gyengeségét és a kiváltságokon alapuló középkori jogrendszer újkori érvényesülését tanúsítja, hogy a földesurak bányaművelési engedélyt a királytól 1523 után is kértek és kaptak, holott a törvény értelmében erre szükségük nem lett volna. így pl. gersei Petheő Tamás 1525-ben, azaz két évvel a törvény hozatala után. 2 ) Vagy pl. Andrássy Miklós 1669-ben, ami azt mutatja, hogy az 1523 előtti gyakorlat hatása még a XVII. század második felében is érvényesült. 3 ) A bányaművelést engedélyező kiváltságlevelek nem mindig azonos feltételeket tartalmaztak, ami ugyancsak a jogrendszer partikuláris jellegét bizonyítja. Nyoma van annak is, hogy a bányamonopólium gondolata, amivel az 1327-iki rendelet részben, az 1523-iki törvény pedig egészben szakított, még a XVII. század második felében is felmerült. Amikor I. Rákóczi Ferenc 1667-ben magyarországi jószágaira bányaművelési engedélyt kapott, az uralkodó kikötötte, hogy ő, vagy utódai a bányákat, ha akarják, más egyenértékű javakra cserélhessék ki. Ügy látszik azonban, hogy ezt a feltételt az adományos sérelmesnek találta, 1669-ben ugyanis új kiváltságlevelet kért és kapott, amely kifejezetten hangsúlyozta, hogy a bányák a birtok elválaszthatatlan tartozékai. 4 ) Az urburaszedés jogát a kiváltságlevelek mindig biztosították J ) Hóman Bálint szerint (A magyar királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában. Bp., 1921. 151—152. 1.) Károly Róbert 1327-iki rendelete már a földesúri bányaszabadságot léptette életbe, ő a bányászok bányaszabadságát egyszerűen bányaszabadságnak nevezi. (I. m. 150.1.) Wenzel Gusztáv viszont (Magyarország bányászatának kritikai története. Bp., 1880.172—173.1.) az 1523-iki törvényt tartja a bányaszabadság országos kihirdetésének. Ezért véltem hasznosnak különbséget tenni a bányászok és a bányabirtokosok bányaszabadsága között. Ha az 1523-iki törvényt a földesúri, azaz bányabirtokosi bányászszabadság általánossá tételének tekintjük, — másként pedig nem értelmezhetjük, minthogy a bányászok bányaszabadságát, ami már az Árpádok alatt megvolt, nem kellett törvénybe iktatni, — nyilvánvaló, hogy az 1327-iki rendelkezés teljes földesúri bányaszabadságnak még nem minősíthető, amit Hóman is megállapít, mondván, hogy saz új rendszer nem jelentette a királyi bányaművelési monopólium elvének feladását.* (1. m. 152. 1.) 2 ) Wenzel i. m. 439. 1. 8 ) U. o. 393. 1. *) 1667-ben: Quodsi autem successu temporis aliquando nos easdem mineras pro maiestate nostra regia habere voluerimus, aut futuri successores nostri ... pro se habere voluerint, extunc illas aequivalentibusbonissemperredimere possimus et valeamus, possintque et valeant. 1669-ben : Omnes illae fodinae nunquam a bonis eorundem separari queant, sed iis in perpetuum incorporate et quidem coniunctimpermanere deberent. U. 0.427—428.1.
