Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
később pontosan kijelölték, hogy melyik megye milyen végvárakról gondoskodjék. 1 ) Az ingyenmunka, mint a jobbágyságra nehezedő súlyos teher és mint állami bevételi forrás a társadalom- és gazdaságtörténészt, mint a végvárrendszer egyik fenntartója a hadszervezet múltjának kutatóját érdekli, a közigazgatástörténet csak arra a kérdésre keres feleletet, hogy mint állami jövedelmet milyen hivatalnoki személyzet kezelte. Rendi jellege, vagyis az a körülmény, hogy nem királyi földesúri vagy felségjogon élvezett állami jövedelem volt, hanem időről-időre az országgyűlés ajánlotta meg, kezelésében is kifejezésre jutott. A rendek legtöbbször a megyei hatóságokra bízták, hogy az ingyenmunkát a jobbágyságra kivessék, teljesítését ellenőrizzék, a dolgozni vonakodókat megbüntessék. Az alispánok és a szolgabírák szorosan együttműködtek a végvári kapitányokkal, velük beszélték meg, hogy melyik várnak mikor van szüksége munkásokra. Tekintettel voltak a jobbágyság érdekére is, aratás vagy szüretelés idején lehetőleg nem szólították' munkára. Ügyeltek arra is, hogy a kapitányok a jobbágyokkal emberségesen bánjanak, magánmunkára ne vegyék igénybe őket. Védelmet az erőszakos kapitányokkal szemben a főkapitányoknál vagy magánál a nádornál találtak. Mint az egész védelmi rendszert, az ingyenmunkák ügyét is, felső fokon a főkapitányok, a nádor és a bánok irányították és ellenőrizték. A megyei szervezet, mint a hadiadó kezelésénél, az ingyenmunka körül sem működött kifogástalanul. Az alispánok nem számoltak el pontosan a kamarának, a hátralékok évről-évre halmozódtak, behajtásukról végül is le kellett mondani. Ezért maguk a rendek sem ellenezték, sőt sokszor egyenesen felkérték rá a királyt, hogy vegye az ingyenmunkát is kamarai kezelésbe. Ennek két módját ismerjük. Áz egyik az volt, hogy a kamara, amikor a hadiadót is kezelte, az illető megyébe kiküldött adószedőt egyúttal az ingyenmunka behajtásával is megbízta. Az adószedő az összeírás alkalmával egyúttal az ingyenmunkát is kivetette. Ahol pénzben fizették, nyugtát adott és bizonyítványt kapott róla, ahol ledolgozták, a kapitányok bizonyították ezt írásban. A befolyt összeget a kamara pénztárába szolgáltatta be, számadását mellékletekkel gondosan felszerelve a kamarai számvevőhivatalnak nyújtotta át. 2 ) Másik módja az ingyenmunkák kamarai kezelésének az volt, hogy a király külön biztost (exactor, perceptor) küldött ki, mégpedig nem egyegy megyébe, hanem egy egész országrész területére. így pl. 1674-ben a dunáninneni megyékbe (Mosón, Győr, Sopron, Vasvár, Zala, Veszprém és Somogy) Wierth Györgyöt, a dunántúliakba (Pozsony, Nyitra, Trencsén, Liptó, Árva, Turóc, Zólyom. Bars, Hont, Nógrád, Esztergom és Komárom) pedig Beniczky Benedeket. Az országrész főkapitányához és minden egyes megyéhez királyi kísérőlevelet vittek és támogatásukat kérték. A kivetésnél és a behajtásnál az adólajstromokat vették alapul. A végvári kapitányokkal és építészekkel előzőleg megtárgyalták, hogy hova, mikor és mennyi munkásra van szükség. Működésükről pontos feljegyzést vezettek, mindenről A törvénykönyv adatait összeállította Melichár Kálmán a Ludovica Academia Közlönye 1884. évi kötetében. 2 ) Vizkelethy Tamás nyitramegyei adószedőnek, mint a megyei ingyen munkák exactorának 1576. május 25-én adott magyar kamarai utasítás alapján. Orsz. Lvt. Libri Instr. IX., 122.
