Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
alium) nevezik. 1 ) Kamarai tisztviselő, az uralkodó nevében a kamara nevezi ki, előtte tesz esküt, tőle kapja utasítását, felelősséggel neki tartozik. Szoros együttműködésre utasítják a kapitánnyal és az udvarbíróval, akik működését figyelemmel kísérik, ellenük és tudtuk nélkül nem intézkedhetik, viszonyuk mégis inkább mellé-, mint alárendeltnek mondható. Ha valamiben más-más véleményen vannak, az ügyet döntésre a kamara ítélete alá terjesztik. Az élelmezőmester feladata az volt, hogy a várgazdaság termését a várban őrizze és főleg a katonaság között értékesitse. A szükséges mennyiségeket az udvarbírótól elismervény ellenében átvette és megfelelő helyiségekben elhelyezte, a romlandókat időnkint felfrissítette, amihez, valamint egyéb előforduló munkákhoz is, a birtok népét igénybevehette. Az eladásra kerülő áruk árát a kapitánnyal és az udvarbíróval együtt méltányosan, az uradalom és a fogyasztók érdekét egyaránt szem előtt tartva, állapították meg. A katonaságnak, amíg zsoldját megkapta, hitelt nyújthatott, de csak annyit, amennyit fizetéséből ki tudott egyenlíteni, s csak addig, ameddig a kapitány le nem tiltotta. A kapitány tartozott arra ügyelni, hogy az őrség, amint zsoldjához jutott, legelőször az élelmezőmesternéí egyenlítse ki tartozását. A tartozásokról könyvet vezetett, a befolyt jövedelmet, levonva belőle saját és emberei fizetését, nyugta ellenében az udvarbírónak adta át, hogy az vele a kamarának elszámoljon, vagy pedig, ha a fogyasztás nagy volt, újabb áruk beszerzésére fordítsa. Az átvett és kimérésre kerülő árukat pontosan lemérte, az illető helyen használt mértéket véve alapul. Fizetését pénzben, azonkívül lakásban és ellátásban kapta. Hasonlóképen elégítette ki szolgálóit (servitorait), továbbá az alája rendelt személyzetet, pékeket, mészárosokat, kocsmárosokat, akiket a szükségletek kívánta számban fogadott és a helyi viszonyoknak megfelelően a befolyt jövedelemből fizetett. A részletkutatásnak kell majd tisztáznia, hogy vájjon minden várban megszervezték-e az élelmezőmester állását, vagy pedig, s ez látszik valószínűbbnek, sok helyen maga az udvarbíró látta el ezeket a teendőket is. Ott, ahol volt élelmezőmester, rendszerint egyéb feladatokkal is megbízták. Murányban pl. azzal, hogy a várépítéshez és javításhoz szükséges anyagokat is őrizze, a várban dolgozó iparosokat ellenőrizze, munkájukról és fizetésükről lajstromot vezessen. Némileg különbözött a többiétől a kassai élelmezőmester helyzete, amint Kassa sem volt kimondottan végvár. Nem volt uradalma, udvarbírája, úgyhogy az élelmiszereket, amelyeket a kassai élelmezőmester árusított, elsősorban a felsőmagyarországi tizedjövedelem szolgáltatta. Az élelmezőmester tett évről-évre jelentést a kamarának, hogy mennyi tized bérbevételét ajánlja, aszerint, hogy milyen fogyasztásra lehetett számítani. A fogyasztók elsősorban itt is katonák voltak, a kassai meg a sárosi őrség, de rajtuk kívül polgári személyek is, hiszen Kassa a legnagyobb forgalmú helyek közé tartozott. Minthogy az árut közvetlenül a kamarától kapta, elszámolással is neki tartozott. Egyebekben inkább függött a kapitánytól, mint a többi élelmezőmester, amit a kassai kapitányság kivételes hatalma magyaráz. Fölöttese mégis a kamara volt, vitás esetekben ez döntött közöttük. J ) Schweidniczi Kholer Gáspár murányi élelmezési gondnok utasítása, Orsz. Lvt. Kam. lvt. Libri Instr. V., 429.
