Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Ami végül feladatát illeti, az elsősorban gazdasági volt, s attól függött, hogy milyen javak és jövedelmek állottak az illető vár rendelkezésére. Az utasítások a leglelkiismeretesebb gazdálkodást kötötték lelkére. Először is arra kellett ügyelnie, hogy a várbirtok idegen kézre ne kerüljön, ellenkezőleg, az elidegenített javakat szerezzék vissza s lehetőleg minél több új jószágot csatoljanak a vár tartozékához. A királyi birtok visszaszerzésére irányuló tevékenységében a várkapitányok és az udvarbírák ösztönözték a kamarát és a királyi ügyigazgatót, ők szolgáltatták a szükséges adatokat és bizonyítékokat. A gazdaság jövedelmei rendkívül sokfélék voltak, felsorolásukra közigazgatástörténeti összefoglalásban nincsen tér. Föld- és szőlőművelés, állattartás, majorkodás, halászat, vadászat, erdőgazdálkodás, malmok, a termények értékesítése, egyeseknél monopólium formájában, vám, rév, harmincad és különböző illetékek a fontosabb ágai. Szolgáltatója pedig elsősorban a föld népe, a jobbágyság földbére, kilencede, tizede, természetbeni szolgáltatásai, az ú. n. ajándékok, s utoljára, de talán elsősorban, munkája, amelyre nemcsak a várak erősségei, hanem birtokai is rá voltak szorulva. Ez magyarázza az udvarbírói utasítások népvédelmi hangját. A kamara lelkére kötötte az udvarbírónak, a jobbágyságot ne terhelje túlságosan, hogy az még saját munkáját is elvégezhesse. Ezt a jobbágyvédelmet azonban nehezen lehetett összeegyeztetni az államnak földesúri érdekeivel, pl. a monopóliumokkal, vagy azzal, hogy a raktárak romlandó tartalékjait minden évben a jobbágyság friss terményeire cseréljék ki. Az udvarbíró mint földesúri tiszt bírósági hatóságot is gyakorolt a jobbágyság fölött az úriszékeken. A bírságok szintén a birtok jövedelmeihez tartoztak és el kellett róluk számolnia. A bírói hatáskörrel szorosan összefüggött a közigazgatási. Az alsófokú közigazgatás mindenütt a földesurak kezén volt és azt a falubírák révén gyakorolták. A falvak bíráit, nem tekintve az autonóm fejlődésű mezővárosokat és nagyobb községeket, a XVI. és XVII. században rendszerint nem a közösség választotta, hanem a földesúr jelölte ki. A királyt mint földesurat képviselő udvarbíró tehát nemcsak mipt az állami jövedelmek egyik jelentős ágának kezelője, hanem ezen a réven mint alsófokú hatóság is szerepet játszott a közigazgatásban. 1 ) Ellenőr. Az udvarbíró mellé a kamara ellenőrt (rationista, contrascriba) küldött ki, azzal a feladattal, hogy a visszaéléseket megakadályozza. Az ellenőrnek az udvarbíróval párhuzamosan és egyetértésben kellett volna működnie, ez azonban nem mindig sikerült, különösen akkor került sor sokszor súlyos összetűzésekre, amikor az udvarbírói tisztséget önállóságukra kényes kapitányok viselték, akik még udvarbírót sem tűrtek oldalukon, nemhogy ellenőrzésnek vetették volna alá magukat. A kamara az ellenőrzés elvéről mégsem mondott le, minden várgazdaságban megjelentek ellenőrei, akik előzőleg előtte tettek esküt, utasításukat tőle kapták, szükség esetén hozzá fordultak támogatásért és munkájuk eredményéről neki számoltak be. l ) Kőrössy Mihály deák tokaji udvarbíró 1567. márc. 9-én kelt utasítása alapján Orsz. Lvt. Kam. lvt. Instr. Arces.
