Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
neveztek. Az aludvarbíró fizetését az államtól kapta, de nem a kamara nevezte ki, hanem familiárisai közül a kapitány választotta, látta el utasítással, s működéséért a felelősséget is vállalta. Ez az állás is jellegzetes átmenet a középkori magánjogi és az újkori közjogi hivatalviselés között. Udvarbíró. A kapitány után az udvarbíró játszotta a vár életében a legfontosabb szerepet, amit az is mutat, hogy a két méltóságot sokszor egy kézben összpontosították. A kapitány elsősorban katona volt, az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban csak katonai erejénél fogva vett részt. Az udvarbírd állása ezzel szemben kimondottan közigazgatási, közelebbről pénzügyigazgatási, a várak fenntartására rendelt királyi birtokoknak és jövedelmeknek a kezelője, kamarai tisztviselő. A király a kamara előterjesztése alapján nevezi ki, utasítását a kamara készíti el, számadásait a kamarai számvevőhivatal vizsgálja felül. Az udvarbíró a kapitánnyal szoros egyetértésben működött, szükség esetén igénybe vette fegyveres támogatását, viszonyuk egymásnak mellérendelt, egyik sem függött a másiktól. Az utasítások mindkettőjük hatáskörét pontosan körülírták, s azt egyik sem léphette át .Legalább is elméletben nem, mert a gyakorlatban igen sok panasz merült fel a kapitányok túlkapásai ellen. Az udvarbíró tartozott a várbirtokok jövedelmeiből mindazt a kapitánynak rendelkezésére bocsátani, amire a vár fenntartására szüksége volt, de mindenről nyugtát kért és gondosan elszámolt. Csak a király és a kamara rendelkezéseit volt köteles követni, a katonai hatóságok közvetlenül nem adhattak parancsot számára. Ha megnézünk egy udvarbírói utasítást, a jövedelmeknek legkülönbözőbb fajtáit láthatjuk, amelyeket a király, mint a várakhoz csatolt birtokok ura élvezett, s amelyeket az udvarbíró kezelésére bízott. Az udvarbíróság tehát tulaj donképen földesúri tisztség volt, az udvarbírói feladatok túlnyomó többségükben gazdasági teendők. Az államháztartás és a királyi magángazdaság azonban még ekkor sem vált széjjel, úgyhogy a király földesúri jövedelmei az állampénztárba folytak, illetve a helyszínen honvédelmi, azaz állami szükségletek fedezésére szolgáltak. Ha pontos kimutatások alapján valaki egyszer össze fogja állítani a XVI. és XVII. század állami jövedelmeit, valószínű, hogy a földesúri eredetűek nem maradnak majd el a felségjogon vagy a rendek megajánlása alapján élvezettek mögött. 1 ) Jelentőségüket még az is növelte, hogy a bonyodalmas adminisztráció kikapcsolásával a helyszínen felhasználhatók voltak a katonaság ellátására és a várak fenntartására. Az udvarbírót így, bár az uralkodó földesúri tisztje, állami hivatalnoknak kell tekintenünk. Állása azonban, mint e korban majdnem valamennyi állami hivatal, nem nélkülözi a magánjogi jelleget. Megbízatása csak visszavonásig szól, a kapitányhoz hasonlóan három hónapos felmondással kiléphet a szolgálatból, illetve a király elbocsáthatja. Még nyilvánvalóbban magánjogi a birtok- és jövedelemkezelő alsóbb személyzet szolgálati viszonya. *) Az eddigi kutatás az állami bevételek ismertetésénél a földesúri jövedelmeket figyelmen kívül hagyta. Ezt a forrásanyag természete magyarázza, ugyanis igen fárasztó munka alapján lehetne csak, birtokról-birtokra haladva, bonyodalmas számítások révén, ezeket a jövedelmeket összegszerűleg kimutatni. A felségjogon élvezettek viszont, meg az adók, készen állanak a feldolgozók rendelkezésére a kamarai számadásokban.
