Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

függetlenné váltak a birodalom központi (császári) névleges irányításától. A rendiség azonban nem volt elég erős arra, hogy a territóriumok központi vezetését a fejedelemtől átvegye, erre csak az adóügy terén tett kísérletet. Az újkori államokat Németországban is mindenütt a fejedelmi hatalom teremtette meg. A fejedelmek a városokkal versenyeztek iskolák, egyetemek alapításában. Ezekben az iskolákban nevelkedett az új hivatalnokosztály. Az írásbeliséget a városoktól az állami közigazgatás is átvette. A római jog új megvilágításba helyezte az uralkodó és az alattvalók viszonyát és igazolta a fejedelmi hatalom térfoglalását. A hivatalokban megjelentek a polgári származású, de művelt szakemberek, a nemeseknek, ha állni akarták a versenyt, ugyanolyan ismeretekre volt szükségük, ők is beiratkoztak az egyetemekre, ahol merev rendi felfogásuk átalakult és alkalmazkodva a kor követelményeihez, feladták korábbi makacs ellenállásukat, az új fejedelmi hatóságok megbízható tisztviselőivé váltak. Az egész állami életet új szellem hatotta át. Először a kancelláriák változtak meg. Korábban egyháziak vezették és az alacsonyabb tisztségeket is klerikusok viselték bennük, de nem hivatásszerűen, nem ez volt a főfoglalkozásuk, állásukat csak átmenetnek tekintették, jogcímnek és alkalomnak arra, hogy idővel valamilyen jóljövedelmező egyházi stallummal cseréljék fel. Amikor a világi elem megjelent a kancelláriákban, nemcsak futólag töltöttek bennük egy-két évet, hanem egész életüket ott élték át, szakszerű ügyvitelt, hivatali hagyományt és szellemet honosítottak meg. Hasonlóképen alakult át a fejedelmi tanács. Korábban a kormánynak nem volt állandó székhelye, így szervezete sem. Amint a fejedelem egyik helyről a másikra vonult, hol ezeknek, hol amazoknak tanácsát hallgatta meg, rendszerint az illető vidék vezetőit, tehát nem szakszerűség, hanem a területi kiválasztás alapján. A kancelláriának sem volt állandó helye és szervezete, megesett, hogy nem is működött, amikor vezetőjének valami más elfoglaltsága akadt. Mindez lassan megváltozott, a kormány állandó székhelyet nyert, a tanács tagjai megszakítás nélkül együttvoltak és az egyetemeken tanult, hivatásszerűen szolgáló szakemberek közül kerültek ki. A kancellária vezetője lett a tanács első tanácsosa, titkárai szintén helyetfoglaltak a referensek között. Minden kérdésnek megvolt a maga szakembere és az egyes ügykörök lassan elkülönültek egymástól. Ennek nem volt akadálya a kollegialitás, az, hogy a tanács együttesen határozott az eléje kerülő ügyekben. Amint hatásköre fokozatosan növekedett, teendői egyre szaporodtak, az a szokás alakult ki, hogy nem mindig ült Össze a teljes tanács, hanem a tárgyaláson a tanácsosoknak csak egyrésze jelent meg, azok, akik a napirendre kerülő kérdésnek szakemberei voltak. A következő lépést azután azzal tették meg, hogy bizonyos napokon csak bizonyos ügyeket tárgyaltak. Ezzel adva volt a tanács megoszlásának további lehetősége, más-más tanácsosok intézték az igazságügyet, pénzügyet, közigazgatást, egyházi ügyeket, hadügyet, titkos házi és külügyeket stb. A tanácsosok több bizottságnak is tagjai lehettek, a plénum elé csak a legfontosabb kérdéseket terjesztették. Eleinte mindegyik tanácsrésznek közös kancelláriája volt, csak külön titkára. Amikor azután az egyes részek külön kancelláriát kaptak, egymástól független hivatalok lettek belőlük. Ez a folyamat természetesen igen lassan folyt le, s ha a fejlődés mozgató erőit kutatjuk, a politikai eseményekre, gazdasági és társadalmi változásokra, az uralkodói hatalom és a rendiség egymáshoz-