Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
megszűntek, Buda eleste után erre a sorsa jutottak e város körüliek is. Szlavóniát osztrák hatóságok kormányozták, Erdély és a keleti részek előbb külön királyság, majd önálló fejedelemség keretében váltak le az anyaország testéről. A nyugati és északi határon húzódó, s a pozsonyi majd szepesi kamarák igazgatása alatt álló királyi Magyarországon is rendkívül zavarosak voltak a viszonyok, s I. Ferdinánd uralkodásának egyik legnagyobb érdeme, hogy a közigazgatás minden ágában, így a harmincadok terén is rendet teremtett és megvetette a szilárd államháztartás alapjait. A zálogrendszer. Az 1530-as évek elején, amikor a Budáról Pozsonyba költözött magyar kamara megkezdte a pénzügyigazgatás megszervezését, a legnagyobb harmincadhelyek nem a kincstárt gyarapították, hanem zálogban voltak. Valószínű, hogy még II. Lajos kötötte le őket, amikor nagyobb kölcsönöket vett fel s ezen a káros pénzügyi politikán uralkodása első éveiben, a János király és a török ellen vívott állandó harcok idején, I. Ferdinánd sem tudott változtatni. Amint azonban a nyugati és északi országrészen sikerült uralmát biztosítania, azonnal hozzáfogott az orvosláshoz, amiben újonnan felállított pozsonyi kamarája támogatta. Az elzálogosított harmincadok jövedelmét a zálog tulajdonosa a királynak kölcsönzött összeg törlesztésére fordította és saját embereivel kezeltette, akik elszámolással csak neki tartoztak. A harmincadhivatalok magánkézre kerültek, a harmincadhivatalnokok nem állami, hanem magánföldesúri tisztviselők voltak. A zálogrendszer a bérletrendszerből fejlődött ki, amelyet a magyar államgazdaságban az Anjouk tettek általánossá, annak hátrányaival, de előnyei nélkül. Egyetlen, bár csak látszólagos előnye az volt, hogy az uralkodó a zálog lekötésekor nagyobb összeghez jutott. Ezzel szemben hosszú évekre elvesztette bevételeit, mindaddig, amíg adósságát vissza nem fizette. A zálogos pedig a jövedelmi forrást épúgy kihasználta, mint a bérlő, miközben nem az állam, hanem csak saját önző érdekeire volt tekintettel. Amellett igyekezett a zálogot minél tovább megtartani, s ezért valódi jövedelmét lehetőleg eltitkolta. Ezen a bajon I. Ferdinánd és a magyar kamara fokozatosan segített. Először az elzálogosított vagy lekötött harmincadokat is kamarai ellenőrzés alá vonta, azután magánkezelésből részben, majd egészen állami igazgatásba vette át, miközben a hivatali szervezetet egységesíteni és központosítani törekedett. A harmincadok államosítása felé az első lépést a pozsonyi kamara már 1531. őszén megtette, amikor az özvegy királynénak átengedett pozsonyi fő- és az alája tartozó soproni, zurányi (czurndorffi) és nezsideri leányharmincadhivatalok ellenőrzésével Resman Kristófot bízta meg. Resman október 6.-án tett esküt a kamarai tanács előtt, s e napon kelt utasítása, amelyet Pemflinger István kamaraelnök és Peregi Albert titkár írtak alá. 1 ) Ez az utasítás még szűkszavú, Resman feladatát csak nagyjában határozza meg. Legelső kötelességévé azt tette, hogy mint ellenőr (contrascriba) a lehető leggondosabban és legpontosabban tartsa nyilván a harmincad jövedelmét. A harmincadossal (tricesimator) együtt naplót (regestum) kellett vezetnie, s abba a bevételeket napról-napra részletezve és összegezve feljegyeznie. Naplóikat minden este közös ládába (ladula) zárták el s onnan x ) Egykorú másolata Orsz. Lvt. Kam. lvt. Ben. Res. 1. k., 4.1. Ugyanott olvasható az eskü szövege.
