Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

hogy a kereskedő milyen áruból hány darabért mennyit fizetett a rendes és mennyit a félharmincad fejében. Mellékes szolgáltatásokat nem követelhettek, hogy ezáltal a kereskedelmet ne fejlesszék vissza. Meg kellett a kamarának állapítania, hogy a harmincadosok tartanak-e az utak ellenőrzésére lovasokat (satrapae), s azok esküt tettek-e a királynak, mert különben összejátszhatnak a csempész kereskedőkkel. Üjra javasolta a bizottság, hogy külföldön szervezzenek pénztárnoki állásokat a kivitt áruk vámcéduláinak összegyűjtésére és a kamarához juttatására. A birtokáról távollévő gazda földjeinek tipikus képe bontakozik ki a Breiner-bizottság utasításának azokból a pontjaiból, amelyek a kincstári uradalmak helyzetén akartak javítani. A folytonos harcok, császári és kuruc seregek dúlásai, az északkeleti Felvidék egész gazdasági életét alapjaiban rendítették meg, a legsúlyosabb károkat mégis a mezőgazdaságnak okozták. A majorok parlagon hevertek, Breiner megállapítása szerint a robot (labor fiscalis) és a természetbeni jobbágyszolgáltatások (victualia) jelentették az egyedüli jövedelmet. Ezt pedig a gondatlanul és hűtlenül sáfárkodó gazdatisztek vagy nem hajtották be, vagy a maguk és barátaik önző céljaira vették igénybe, illetve elajándékozták. A gazdasági és majorsági épületek, italmérések legnagyobb része romokban hevert, amit Breiner nem annyira a viszontagságos idők, mint inkább a hanyag hivatalnokok számlájára írt. Hiszen az erdők bőviben voltak a fának, a jobbágykéz is rendelkezésükre állt, mindkettőt fel is használták, de csak arra, hogy saját és hozzátartozóik jószágain hozassanak mindent rendbe. A halastavakról jelentéseikben és számadásaikban mélyen hallgattak, ami arra mutatott, hogy vagy nem törődtek velük, vagy azok hasznát is egyszerűen zsebrevágták. Breiner és Mednyánszky világosan látták a bajokat, de egyelőre nem tehettek egyebet, mint hogy rájuk mutattak, elrendelték orvoslásukat és a rendeletek megszegőit súlyos büntetéssel fenyegették meg. Az uradalmak szervezete is sok hiányosságot árult el. Sok volt a gazdatiszt, számukat csökkenteni kellett. A bizottság azt ajánlotta, hogy a kamara a kisebb birtokrészeket bízza kisebb tisztekre, vagy pedig adja bérbe, szükség esetén bocsássa áruba. Attól azonban óvta az igazgatót, hogy egy gazdatisztet egymástól távoleső birtokok vezetésével bízzanak meg, mert tudta, hogy a jó gazdálkodás állandó felügyeletet kíván. A tiszttartók számadásai körül is sok nehézség merült fel, velük szemben ugyanazokat a szabályokat alkalmazták, mint a harmincadosok ellen. Csak az elszámolások időpontja különbözött, ezt ugyanis a jobbágyszolgáltatások ideje határozta meg. Karácsony, Húsvét, Szent György és Szent Mihály ünnepe jelentették ezen a téren a legfontosabb határnapokat, amelyek után néhány nappal a gazdatiszteknek el kellett számolniok, hogy a jobbágyok esetleges tartozásait még idejében megállapíthassák és behajthassák. Rendkívüli fontosságot tulajdonított Breiner bizottsága a felsőmagyarországi szőlőművelésnek, amely szintén megsínylette a háborús időket. Pedig e vidék borai messze földön híresek voltak és jó áron keltek el, úgyhogy Breiner joggal nevezhette a szőlőket az ország legértékesebb drágakövének, de csak akkor, tette hozzá, ha megfelelően megművelik őket. Lelkére kötötte tehát a kamarának, hogy hűséges, megbízható, szorgalmas és a szőlőműveléshez értő felügyelőt (inspector) és munkásokat (vinicolae) alkalmazzon, a szükséges költségeket idejében bocsássa rendelkezésükre, hogy emiatt semmit se mulasszanak. Három esztendőre Szentiványi László