Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Az államélet fejlődése osztrák területen is oda vezetett, hogy a kormányzás, igazságszolgáltatás és pénzügyigazgatás szétváltak és külön kollegiális hivatalok irányítása alá kerültek. Korábban valamennyi államügyet az uralkodó udvari tanácsa intézte, amely egyesítette magában a különböző udvari és vidéki tisztségek viselőit, továbbá a király legbizalmasabb tanácsadóit. Laza, hol tágabb, hol szűkebb, folyton változó keretbe foglalta a különböző méltóságokat, akik a rájuk bizott tisztet familiárisaik közül választott hivatalnokokra támaszkodva látták el. Ez a hűbéri jellegű hivatalviselés nem tudott az extenzíven és intenziven egyaránt rohamosan növekedő állami feladatoknak megfelelni, a királyi tanács részekre bomlott és a legfontosabb kormányzási ágak vezetésére állandó testületek alakultak. Legelőször a pénzügyek szakadtak el az egyéb ügyektől. A közigazgatás és igazságszolgáltatás, legalább formailag, a felső fokon sem különültek el, intézésük a szilárd vázat nyert udvari tanács (Hofrat) feladata lett. Miksa 1518-ban 18 tanácsost nevezett ki, öt birodalmit, öt alsóausztriait, két tirolit, két elő-ausztriait, akikhez az udvarmester, marsall, kancellár és kincstartó járult. Jellemző, hogy a kinevezéshez ekkor még a rendek is hozzájárultak, Miksa utódai azután formailag is függetlenítették udvari tanácsukat az egyre gyengülő rendi befolyástól. A régi tanács tagjai mint rendkívüli tanácsosok megjelenhettek az üléseken, de nem voltak kötelesek állandóan együtt lenni és a rendszeresen ülésező 14 tanácsos mellett nem is játszottak szerepet. Miksának célja az új udvari tanáccsal elsősorban az volt, hogy birodalmának egységét megteremtse. Legfelsőbb hatóságnak szánta nemcsak az osztrák tartományok kormányai fölé, amelyek ugyancsak az ő uralkodása idején nyertek kollegiális szervezetet, hanem hatáskörét az egész németrómai császárságra is ki akarta terjeszteni. Ezt mutatja a tanácsosok kiválasztása, a birodalmiak mellett a három ausztriai tartomány képviselői kaptak helyet benne. Központosító és egységesítő hivatását még azzal is kidomborította, hogy tagjai közé bevette a kancellária és a kamara vezetőit is, amely hatóságok ugyancsak közösen intézték a német-római birodalom és a Habsburg-területek ügyeit. Hatáskörét tehát nem akarta az állami feladatok valamelyik speciális ágára korlátozni. A fejlődés azonban más irányban haladt és az udvari tanács elsősorban igazságszolgáltató szervvé alakult, tehát körülbelül a francia parlamentnek felelt meg, anélkül azonban, hogy ugyanolyan hatalomra és történeti szerepre emelkedett volna. Formailag ugyan a kormányzás területéről sohasem zárták ki, de a legfontosabb kül- és belügyi kérdésekben mindenkor a titkos tanácsnak volt döntő szava. A titkos tanács az udvari tanácsból sarjadt ki, de azzal ellentétben meghatározott kereteket, szilárd vázat nem kapott. Már III. Frigyes udvarában feltűnnek első nyomai és jelentősége, történeti szerepe ettől kezdve egyre emelkedő ívet mutat. Az uralkodónak legbizalmasabb emberei, közvetlen környezetének tagjai tartoznak a titkos tanácsba, akiknek szavát, mielőtt döntene, minden kérdésben meghallgatja. Ennek megfelelően hatásköre sincs meghatározva, tagjainak száma is folyton változik. Az uralkodócsalád férfitagjai, az udvarmester, az udvari marsall azok, akik az 105. Bd., 1915. Theodor Mayer : Die Verwaltungsorganisationen Maximilians I. Ihr Ursprung und ihre Bedeutung, Forschungen zur inneren Geschichte Österreichs, 14. Bd., 1920. Fritz Härtung : Zur Frage nach den burgundischen Einflüssen auf die Behördenorganisation in Österreich, Historische Zeitschrift, 124. Bd., 1921.
