Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
az ú, n. királyi cédulákat (schaedae regiae), amelyeket kiosztott a harmincadosok között, akik azokkal ismerték el a harmincad lefizetését és számadásaikban elszámoltak róluk. A harmincadosok hűtlen sáfárkodásának egyik gyakori formája az volt, hogy a befizetett harmincadról a kereskedőnek nyugta fejében nem királyi cédulát adtak, hanem saját elismervényüket, s ezáltal kivonták magukat az elszámolás alól. Ha a magyar kamara erre rájött, büntetésül minden egyes esetben egyhavi fizetésüket levonta. Hatásosabbnak ígérkezett azonban a helyszíni személyes ellenőrzés, s ez lett a szepesi igazgató egyik legfontosabb feladata. A magyar kamara másolatban megküldötte neki a harmincadosok utasításait, meghagyta, hogy azokat tanulmányozza át, s ellenőrző útján vizsgálja meg, mennyiben tartják meg őket. Kisebb eltéréseket saját hatáskörén belül eligazíthatott, súlyosabb esetekben azonban a kamarához kellett fordulnia. A harmincadokkal kapcsolatban említette az utasítás az elkobzott áruk (contrabanda) ügyét is, amikről a harmincadosoknak ugyancsak el kellett számolniok. Az elkobzásnál gyakran merültek fel vitás kérdések, amikor a kereskedők nem akarták elismerni, hogy a harmincadosok árujukat jogosan foglalták le. Az utasítás felhatalmazta az igazgatót, hogy az ilyen vitákat, amennyiben jelentéktelenebb összegről volt szó, jogban jártas férfiakat véve maga mellé, eldönthesse. Fontosabb tételeknél azonban itt is csak a magyar kamara megkérdezése után intézkedhetett. Hasonló feladat várt az igazgatóra a többi királyi jövedelem : hadiadó (dica), városi adó (taxa) és földbér (census), tized és várbirtokok kezelése terén. A megfelelő tisztviselőket ő választotta és nevezte ki, előzőleg azonban tájékoztatnia kellett a magyar kamarát, s a kinevezést, ha csak rendkívüli körülmények mást nem parancsoltak, addig függőben tartotta, amíg a kamara hozzájárulása meg nem érkezett. A kinevezettektől esküt és káptalan vagy ítélőmester által hitelesített kötelezvényt (litterae reversales, obligatoriae) vett arról, hogy az esetleges károkat meg fogják téríteni. A térítvényeket a magyar kamarához küldte Pozsonyba, szükség esetén ugyanis a kamara lépett fel a hűtlen hivatalnokok ellen. Adószedőnek éppen ezért csak birtokos nemest nevezhetett ki. Különös gondot kellett fordítania arra, hogy a tisztviselők a befolyt jövedelmeket ne tartsák maguknál, ne helyezzék kölcsönbe, hanem a megállapított időben, rendszerint minden negyedév végén küldjék be az igazgatóság pénztárába. Az igazgatóság feladatának további jelentékeny részét a pénztári munka adta s abban a pénztárnok mellett maga az igazató is tevékeny szerepet játszott. Minthogy külön ellenőri állást nem szerveztek, a pénztárnok ellenőrzését és irányítását is az igazgató végezte. Elvben ugyan az igazgatóság a befolyt jövedelmeket minden negyedév végén beszolgáltatta a magyar kamara pénztárába, minthogy azonban a felsőmagyarországi végeket továbbra is a helyszínen fizették, a gyakorlatban rendszerint csak a nyugtákkal számoltak el. Az udvari és a hadi fizetőmester nyugtáit, amikor az uralkodó külön meghagyására az igazgatóság nekik fizetett, az igazgató azonnal továbbította a magyar kamarához, hogy a hadi fizetőhivatalnál rögtön beválthassa azokat. Az így kifizetett összegeket azután levonták a katonaság zsoldjából. Külön tartották nyilván az építkezésekre kiutalt pénzeket, ezekről a pénztárnok külön naplót (regestum) vezetett, s azt minden negyedév végén bemutatta a magyar kamarának. Ezáltal azt akarták megakadályozni, hogy az építészek a király pénzét maguknak tartsák meg.
