Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
fiainak sorában találta meg. így megváltozott a hivatalok rendi összetétele is, helyet kaptak bennük alacsonyabb osztályok tanult szakemberei is. Igaz, hogy szolgálatuk jutalmául rendszerint felemelkedtek a főrangú családok sorába. De a hivatali életben a friss vérkeringés biztosítva volt, habár mindig akadtak olyanok, akik a főbb tisztségeket családjukban örökletessé igyekeztek tenni. Különösen nagy jelentőségük volt az új udvari hivataloknak azokban az országokban, amelyek az uralkodói hatalom bomlásával már részekre szakadtak, vagy amelyek különböző eredetű területekből alakultak ki. Ezekben az államokban az udvari hatóságok képviselték az egységet, mert az uralkodók alájuk rendelték a különböző helyi, rendi kormányszerveket, amelyek az egységes irányítás alatt egységesen fejlődtek tovább és idővel rendi jellegüket elveszítve fejedelmi, egységes állami hivatalokká alakultak át. Az angol fejlődés. A királyi udvarnak ez a jellemző átalakulása, az újkori hivatalszervezet kibontakozásának első csirája, nem francia jellegzetesség, kisebb-nagyobb eltéréssel jelentkezik az Európa mindegyik jelentékenyebb államában. Egyik területen már a francia fejlődéssel egyidőben, másutt csak később megy végbe ez a folyamat, aszerint, hogy a belső állapotok mikor érnek meg reá, vagy mikor sietteti a belső átalakulást valamilyen külső hatás. Angliában körülbelül Franciaországgal egyidőben ugyancsak elveszti a királyi udvar korábbi feudális, majd rendi jellegét és a királyi tanácsból egymásután kiválnak a kormányzás, igazságszolgáltatás és pénzügyigazgatás külön szervei, amelyek éppúgy, mint a kontinensen, a fejedelmi hatalom legerősebb fegyverei a rendek ellen folytatott küzdelemben, míg csak a parlament befolyása alá nem kerülnek, amint a rendi dualizmus története is mutat eseteket, amikor a királyi eredetű hivatalok rendi jelleget öltenek. 1 ) Az angol fejlődés, amelynek a hagyományok tisztelete mellett, ami azonban sohasem jelentette a változatlan becsüléssel átvett és továbbadott történeti intézmények idejétmúlt tartalmához való csökönyös ragaszkodást, a közigazgatás alsóbb ágaiban különösen érvényesülő önkormányzati elv, felsőbb fokon pedig, a törvényhozásban és az államkormányzatban, a rendek két házból álló képviseleti testületének, a parlamentnek a szerepe volt a legjellemzőbb vonása, a XV. század végén a Tudor-ház trónrajutásával érkezett fordulóponthoz. Az újabb angol alkotmánytörténeti munkák az első Tudor, VII. Henrik uralkodásának kezdetétől, 1485-től számítják az újkori elvek és x ) Az angol fejlődésre 1. T. F. Tout tanulmányait, amelyekben az angol államkormányzás három fő szervének (wardrobe, chamber, small-seals) kialakulásával foglalkozik és megállapítja az újkori angol fejlődés középkori gyökereit. (Chapters in the administrative history of medieval England. I—VI. Manchester, 1920—1933.) V. Ö. Szilágyi Loránd i. m. 14, 1. Az angol közigazgatástörténet hiányait gyakran panaszolja Georg Burton Adams: Constítutional history of England, London, 1935., akinek könyve az alkotmányos fejlődésre a leghasználhatóbb, benne a legfontosabb irodalom is megtalálható. Adams könyve után Július Hatschek munkája : Englische Verfassungsgeschichte (G. v. Below und F. Meinecke id. Handbuch), München und Berlin, 1913., valamint R. Gneist úttörő feldolgozása: Geschichte und heutige Gestalt der Aemter in England, Berlin, 1857., meghaladottnak tekinthető. Az újabb irodalom jelesebb termékei: J. E. A. Jolliffe ; The constitutional history of medieval England, London, 1937 ; D. L. Keit : The constitutional history of modern Britain 1485—1937, London, 1938 ; M. A. Thomson : A constitutional history of England 1642—1801, London, 1938 ; valamint W. S. Holdsv/ort: A history of english law című folytatólagosan megjelenő többkötetes kézikönyve. I—XII. London, 1922—1939. Az angol alkotmánytörténetírást kritikailag ismerteti Bónis György ; Az angol alkotmány történetírás tegnap és ma című, a Századok 1940. évi kötetében megjelent igen hasznos dolgozatában, amely egyben bibliográfiát is ad.
