Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Az ügyirat fogalmát e kor iratkezelése még nem ismerte. Kétségtelen ugyan, hogy valamely ügy tárgyalása idején á rávonatkozó összes iratok együtt voltak. Az elintézés után azonban az irattárban iratfajok szerint külön időrendi sorozatokba osztották őket szét. Külön őrizték a királyi leiratokat (benignae resolutiones, b. mandata), a kamarai kiadványok fogalmazatait (conceptus expeditionum), továbbá a kamarához érkező különböző fajú iratokat vagy a megkereső hatóság, vagy tárgyuk szerint rendezett csoportokban. A legnagyobb gondot természetesen a királyi leiratokra fordították, amelyek vagy az udvari kamara, vagy a magyar kancellária útján érkeztek. Az 1718-i utasítás szerint ezeket kivétel nélkül lemásolták a kamarai királyi könyvekbe (libri regii). Azután hátukra írták a rövid tartalmi kivonatot (indorsare), amit a megfelelő címszavak alatt a mutatókönyvben (index) is feltüntettek. Rájuk írták továbbá a pontos dátumot is, amely szerint hónaponkinti csomókban helyezték el őket. A kiadványok fogalmazataihoz hasonlóképen mutatókönyvet készítettek, amelyben ugyancsak a hátlapra írt tartalmi kivonatokat foglalták egybe. Ezeket azonban nem a napi dátum szerint, hanem az egyes hónapokon belül abc rendben azok szerint a hatóságok vagy személyek szerint csoportosították, akikhez a kamara kiadványai szóltak. A többi irathoz már nem készültek ilyen rendszeres segédkönyvek. Az utasítás elrendelte ugyan, hogy minden irat csoporthoz külön jegyzékeket (elenchi particulares), azok alapján pedig egy általános jegyzéket (elenchus generális) készítsenek, elismerte azonban, hogy ezt a múltban elmulasztották. E hiány fokozatos pótlását a lajstromozókra bízta azzal, hogy a folyó munka elvégzése után ezen dolgozzanak. Nyilvánvaló azonban, hogy ezt a rendeletet nem tudták végrehajtani, hiszen például a kamarához intézett beadványok (litterae ad cameram exaratae) még ma is segédkönyvek nélkül fekszenek. A kamara jelentősége. Népvédelmi törekvései. A hivatali ügyintézés egyes részleteire az utasítások nem vetnek bővebb fényt. E kérdésre a kamara hivataltörténete hivatott választ adni. Annyit azonban az ismertetett utasítások is mutatnak s ezt már az eddigi irodalom is megállapította, 1 ) hogy a Mohács után következő két évszázadban a kamara volt az egyetlen állandóan és rendszeresen működő központi magyar hatóság, amelynek hatásköre a pénzügyigazgatáson kívül az államéletnek más területére is kiterjedt. Minthogy a magyar tanácsot csak a fontosabb ügyekben hívták össze, a helytartó főleg a törvénykezésben vett részt, a kancellária pedig az uralkodó udvarában tartózkodott, természetesnek találhatjuk, hogy az ország lakossága a magyar kamarához fordult olyan kéréseivel és panaszaival is, amelyek nem tartoztak a szorosabb értelemben vett pénzügyigazgatás körébe s amelyeket a kamarai utasítások sem említettek. Feltehetjük s ezt a feltevést a részletkutatás hivatott igazolni, hogy a XVI. és XVII. században a magyar kamara intézkedett sok olyan kérdésben, amely 1724-től kezdve a helytartótanács, tehát az ország közigazgatási központi hatóságának hatáskörébe tartozott. Ennek jellemzésére csak egy példára hivatkozom. A török hódítás korában az adóüggyel kapcsolatban a magyar kamara képviselte a rendekkel szemben az ural*) Főleg Acsády i. munkáiban.
