Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

nemcsak az udvari kamarával, hanem az esztergomi érsekkel és a nádorral is küzdenie kellett. És az is feltűnő, hogy a magyar kamara függőségét az udvarival szemben a XVII. századi utasítások (1616., 1653., 1672., 1696.) sokkal erősebben hangsúlyozzák, mint a XVI. századiak.

1

) A tanácsosok társadalmi helyzetéről még kevesebbet tudunk. Acsádynak az a megállapítása, hogy a tanácsosi rang előkelőbb egyházi és világi uraknak volt fenntartva, amelybe alulról, tisztán tehetsége révén csak kivételes esetben emelkedett valaki, helyesbbítésre' szorul.

2

) A közölt névsorok azt bizonyítják, hogy nem volt ritka az olyan hivatali pályafutás, amikor a fiatal fogalmazó vagy számvevősegéd fokról-fokra haladva érte el a tanácsosi címet. Különösen vonatkozik ez a pénztárra és a számvevőségre, ahol elsősorban volt szükség szakemberekre. Az újkori magyar hivatalnokosztály a magyar kamara szolgálatában alakult ki. Ennek a folyamatnak a megvizsgálása a magyar közigazgatástörténet legszebb feladatai közé tartozik. Annyi már a közölt névsorokból is látszik, hogy egyes családokban a kincstári szolgálat apáról-fiúra öröklődött. Tanulságos lenne annak a megállapítása, hogy a tisztviselők milyen iskolát végeztek, továbbá, hogy a nemesség vagy a polgárság, esetleg a jobbágyság fiai közül kerültek-e ki. Az bizonyos, hogy már írnokok is csak nemesek lehettek, kérdés azonban, hogy eredetileg is azok voltak-e, vagy pedig kinevezésükkor kapták a nemességet. Ugyancsak tájékozatlanok vagyunk a kamarai tisztviselők nemzetiségét illetően. Tagadhatatlan, hogy sok közöttük a nem magyar hangzású nevű, ebből azonban legfeljebb családjuk eredetére következtethetünk. Korunk szempontjait vetítenők a múltba és meghamisítanók a régi századok nemzetszeméletét, ha különbséget tennénk a magyar, német vagy lengyel hangzású nevek viselői között, akik mindannyian magyaroknak vallották magukat és kortársaiknak eszükbe sem jutott, hogy származásuk szerint ítéljék meg őket. Az egész monarchia egységes pénzügyigazgatásának volt a következménye, hogy az örökös tartományok kamaráiból Magyarországra is kerültek tisztviselők, amint az sem tartozott a ritkaságok közé, hogy a magyar kamarák tanácsosai pályájukat az uralkodó udvarában fejezték be. Thurzó Ferenc püspököt például a XVI. század közepén az udvari kamara élére juttatta a király bizalma. Természetes, hogy a két magyar kamara szorosabb kapcsolata a hivatalnokok pályafutására is éreztette hatását; Kassáról Pozsonyba és viszont, mindig nyitva állott az emelkedés útja a szorgalmas és tehetséges tisztviselők előtt. A magyar kamara ügyintézésének részletes ismertetését e hivatal történetírója lesz hivatva nyújtani. Az általános utasítások alapján erre nem vállalkozhatom. Külön utasításokat kaptak azonban a pénztár és a számvevőség tisztviselői, akik a kamara keretén belül külön segédhivatalokat alkottak. A részletkutatás jelenlegi-állapota mellett meg kell elégednem azzal, hogy e két segédhivatal működését a tárgyalt korszak (1526—1720) elejéről és végéről választott két-két utasítás alapján vázolom. Ismételten hangsúlyozom, tudatában vagyok annak, hogy az utasításokból nyert kép nem tükrözi feltétlenül a valóságot. Arra azonban munkám keretében nem vállalkozhatom, hogy az utasítások rendelkezéseinek sorsát az iratok segítségével ellenőrizzem. Ez a részletkutatás feladata lesz. És ha az utasításokból nem is 1

) Ezek közül csak az 1672-it adta ki Mayer i. m. függelékében. 2

) Acsády Ignác : A pozsonyi és szepesi kamarák 1565—1604. Bp., 1894. 50—51. I.