Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
fokon a király hagyta jóvá. Kinevezésüket sem bízta a kamarára, bár valószínű, hogy előterjesztéseihez hozzájárult. A kamara köteles volt működéséről év végén kivonatos jelentést tenni, a kincstartó és a pénztáros elszámolását ilyenkor ugyancsak az uralkodó elé terjesztette. Még a bonyolultabb kamarai pörökben is a király mondta ki a végső szót. Nem volt tehát a kamara hatáskörének egyetlen olyan része sem, az igazgatásban, pénztári kezelésben és ellenőrzésben egyaránt, amelyben teljesen önállóan intézkedhetett volna. Igaz ugyan, hogy csak az uralkodónak volt alárendelve, ez az uralkodó azonban idegen volt, nem tartózkodott az országban. Központi hatóságait, így pénzügyi kérdésekben az udvari kamarát, természetesen meghallgatta a magyar kérdésekben is, s tanácsuk szerint rendelkezett, bármennyire tiltották ezt az ország törvényei. Más kérdés azután, hogy a királyi rendeleteket, amelyek minden bizonnyal az udvari kamarában készültek, a magyar kamara mennyiben vette figyelembe, s a törvényekben biztosított függetlenségét meg tudta-e őrizni. A budai kamara vége 1529-ben. A budai kamara működését, akárcsak a helytartótanácsét, nemsokára felállítása után megzavarta a török. 1529 őszén kénytelen volt a Buda felé közeledő seregek elől elmenekülni. Másféléves fennállása alatt kevés eredményt tudott felmutatni, Bécsbe küldött jelentései állandó pénzzavarokról panaszkodtak. I. Ferdinánd mégis ragaszkodott a testületi pénzügyigazgatás elvéhez, amiben magyar tanácsosai is megerősítették. 1531 júliusában újraszervezte a kamarát, most már Pozsonyban, az ország új székhelyén. Újjászervezése Pozsonyban 1531-ben. Az új kamara szervezete ugyanazon alapokon nyugodott, mint a régié, bár az új utasítás csak igazgatóságnak (administratio), vezetőjét felügyelőnek (superintendens), tanácsosait pedig igazgatóknak (administratores, coadministratores) nevezte. Felügyelővé a király Pemflinger István bárót, a budai kamara tanácsosát nevezte ki, igazgatók Sibrik Oszvald, Serényi Ferenc és Pichler Farkas lettek, a titkári megbízatást pedig Albert deák kapta. A régi tisztviselők közül tehát hárman az új tanácsban is helyet foglaltak. A többi tisztség viselőjét az utasítás nem nevezte meg, de valószínű, hogy azokat is betöltötték, mert az új igazgatóság feladata ugyanaz maradt, ami a régié volt, sőt még bővült is, amennyiben az uralkodó az üresedésben íévő egyházi javak kezelését is reá bízta. A pénztárosi és számvevői teendőket Serényi Ferenc látta el, aki valószínűleg azonos az 1528-i utasítás számadásmesterével, Kisserényi Ferenccel. Az ügyintézés is a régi maradt, e tekintetben az utasítás csak annyi újat tartalmazott, hogy hangsúlyozta a hivatali titoktartást és kimondta, hogy az üléseken az igazgatók többsége legyen jelen. Ami azt mutatja, hogy a tanácsosok továbbra is gyakran vettek részt a királyi javak és jövedelmek megvizsgálására kiküldött bizottságokban. 1 ) Az újonnan szervezett kamarának meg kellett küzdenie minden új hivatal kezdeti nehézségeivel. A kétéves szünet még növelte a pénzügyigazgatásban uralkodó zavarokat. Maguk a rendek is azon voltak, hogy a kamara működését megkönnyítsék. Az 1535: XXIX. t.-c. lázadás bűnének minősítette, ha valaki az adót önkényesen behajtotta a maga, vagy mások birtokán. *j Az utasítást kiadta Kérészy i. m. Függelék. II.
