Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Mindez nemcsak a királyi titkárok rendkívüli fontosságát bizonyítja, amit a hozzájuk írt levelek is tanúsítanak, hanem érthetővé teszi, hogy a kancellária jelentőségének emelkedésével párhuzamosan szaporodó munkát egymaguk nem tudták elvégezni. A század 70-es éveiben mindgyakrabban került szóba a magyar kancellária reformja. A tárgyalások 1690-ben vezettek eredményre, amikor az egyszerű irodát az udvari hatóságok mintájára testületi hivatallá alakították át. Történetében ekkor új fejezet kezdődött, ennek ismertetése azonban már a következő korszak keretébe tartozik. 16. §. A magyar kamara. (Camera Hungarica.) A magyar közigazgatás legfontosabb szerve a XVI. és XVII. században a magyar kamara volt. A magyar tanács nem működött állandóan és rendszeresen, a helytartótanács csak rövid ideig állott fenn, a kancellária hosszú időn keresztül egyszerű iroda szerepét töltötte be. Ezzel szemben a magyar kamara 1528-tól, illetve 1531-től kezdve megszakítás nélkül vezette a királyi és az azzal szorosan összefüggő államgazdaságot, hatásköre nemcsak a pénzügyigazgatásra, hanem a szorosabb értelemben vett közigazgatás területére is kiterjedt. Felállítása 1528-ban. A magyar kamarát I. Ferdinánd az osztrák és cseh tartományokban bevált testületi hivatalok mintájára szervezte meg. Alapul azonban a magyar kincstartói méltóságot választotta, amikor 1528. jan. 8-án kiadott utasításában Gerendi Miklós erdélyi püspök kincstartó mellé 4 tanácsost rendelt, Nádasdy István budai várnagyot, Pemflinger István budai udvarbírót, Sibrik Oszvaldot és Török Istvánt. 1 ) Az új hivatalt egyszer kamarának (camera), máskor kincstartóságnak (thesaurariatus) nevezte, vezetője a kincstartói (thesaurarius), társai pedig a tanácsosi (consiliarius) címet viselték. Feladatukul az utasítás a királyi jövedelmek kezelését (administratio aerarii) jelölte meg. Ez a feladat Mohács előtt is a kincstartó vállán nyugodott. A kincstartói méltóságból Magyarországon — ellentétben a nyugati államokkal — ekkor még nem alakult ki önálló hivatal, bár a fejlődés csírái már bontakoztak. A főkincstartó (summus, supremus thesaurarius) oldalán már alkincstartóval (vicethesaurarius), titkárral (secretarius) és jegyzővel (nótárius) találkozunk, akikkel sok kérdésben önállóan intézkedett, a fontosabb ügyekben azonban a királyi kancellárián keresztül adta ki rendeleteit. 2 ) A kincstartó intézte a királyi jövedelmekkel kapcsolatos összes ügyeket, s minthogy az uralkodó magángazdasága ebben a korban még nem különült el az államgazdaságtól, egyben ezt is irányította. A királyi jövedelmek két részre oszlottak, a rendesekre és a rendkívüliekre. Rendkívüliek voltak a rendek által az országgyűlésen meghatározott célra és időre megszavazott adók, a rendes jövedelmeket a királyi uradalmak és a felségjogok alapján élvezett szolgáltatások adták. Ez utóbbiakra a rendeknek semmi befolyásuk x ) Az utasítást kiadta Kérészy Zoltán: Adalékok a magyar kamarai pénzügyigazgatás történetéhez. Bp., 1916. Függelék. I. sz. a ) Szilágyi Loránd : A magyar királyi kancellária szerepe az államkormányzatban 1458—1526. Kny. a Turul 1930. évfolyamából. 48. 1.
