Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Az alhivatalnokok tehát, a magyar titkár kivételével, akit azonban nem is számíthatunk a segédhivatalnokok közé, mind németek voltak. Feltűnő, hogy a kamarai számadás nem latin, hanem magyar expeditióról beszél. Merész feltevés lenne ebből arra következtetni, hogy a hivatalos nyelv részben magyar volt, bár valószínű, hogy magyarnyelvű iratok is érkeztek a gubernium elé. A német expeditio munkája több lehetett, amit az mutat, hogy tisztviselői magasabb fizetést kaptak. Rendkívül tanulságos lenne a kormányzóság működését nemcsak közjogi, hanem hivataltörténeti szempontból is részletesen megvizsgálni. A XVIII. századi helytartótanács előfutárát mindenesetre benne kell látnunk. Jelenleg csak annyit tudunk róla, hogy 1677-ben, amikor Ampringen a pestis elől távozott az országból, a gubernium is föloszlott. A kormányzóság gondolata és vele együtt az állaíjdó, rendszeres, testületi, központi hivatal eszméje tehát újra megbukott. A felelősség ezért ezúttal kétségtelenül az udvart terheli, amelynek miniszterei, az újkori abszolutizmus első ausztriai képviselői, azt gondolták, hogy a történeti magyar fejlődést figyelmen kívül hagyhatják, törvényekre, jogszokásra nem kell figyelemmel lenniök. Mindennek az ellenkezője bizonyosodott be. De nem tekintve a törvénytelen jogi alapot, az új hivatal számára a megfelelő végrehajtó hatalmat sem tudták biztosítani, amelynek birtokában az eléjetűzött hasznos és az ország javát célzó feladatokat megoldhatta volna. A népet tovább sanyargatta a katonaság, a katolikus megújhodás harcosai nem azzal a kímélettel térítettek, amit utasítása a guberniumnak ajánlott. A Felvidék nemsokára lángokban állt és megkezdődött a nemzet élet-halálharca, ami csak a szatmári békével ért véget. Az alkotmány helyreállítása. Az általános elégedetlenségen nem sokat segített, hogy az alkotmányt 1681-ben helyreállították és a nádori méltóságot Esterházy Pállal betöltötték. A nádor-helytartó ettől kezdve tovább játszotta azt a szerepet, amit XVII. századi elődei vállaltak és több-kevesebb sikerrel becsülettel töltöttek be. Elsősorban, mint az ország első bírái, az igazságszolgáltatásban vettek részt. Hadügyi téren a haditanáccsal szemben tétlenségre voltak kárhoztatva. Politikai, illetve közigazgatási tevékenységük az országgyűlések, illetve az azokat helyettesítő nádori gyűlések (concursusok) vezetésére és a királyi rendeletek továbbítására korlátozódott. Ebben a munkájukban a nádori irodára támaszkodtak, amelynek szervezetét és működését az újkori hivataltörténet és oklevéltan hivatott megvizsgálni. Ilyen irodája mindegyik nádornak volt, ezt a nagyszámú, elsősorban bírósági vonatkozású nádori oklevelek bizonyítják. Élén valószínűleg az alnádor és a nádori titkárok állottak. Keretébe tartoztak a nádori ítélőmesterek, akik a törvénykezésben vettek részt és az Írnokok, akik az okleveleket tisztázták és a különböző segédkönyveket készítették. A nádori levéltárakból az ország levéltárába elsősorban ezek a leveleskönyvek kerültek, a többi iratot az illető családok levéltárai őrzik. A központi kormányt azonban a nádorság ezután sem tudta pótolni. A XVII. század utolsó és a XVIII. század első negyedében egyik reformtervet a másik után készítették, míg végre 1724-ben felállították a magyar királyi helytartótanácsot. Addig a magyar kancellária intézte az ország ügyeit, amely fejlődésének XVI. századi mélypontja után a XVII. század folyamán jelentőségében egyre emelkedett és 1690-ben, az udvari hatóságok mintájára, egyszerű expeditióból testületi hivatallá alakult át.
