Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

A legnagyobb baj az volt, hogy sem a nádornak, sem a többi kormányszervnek hatásköre nem volt pontosan meghatározva. Esterházy sokirányú küzdelmet vállalt, amikor a maga hatóságát tágítani akarta. Béccsel, az osztrák központi hivatalokkal, a magyarokkal, a főpapokkal, országbárókkal és köznemességgel, kormányszervekkel és országgyűléssel egyaránt ellentétbe került. Népszerűségét felfelé is, lefelé is kockára tette, nem is tudott eredményt elérni. A külügyekre ugyan sikerült befolyást gyakorolnia, külföldi államokkal állandóan tárgyalt, ez azonban nem a nádorság, hanem hordozója személyes sikerének tulajdonítható. Kudarca a hadügyek terén volt a legsúlyosabb. Az 1634—35-i országgyűlésen a főkapitányok fölött való rendelkezés joga a haditanács kezébe jutott, a törvény csak azt kívánta meg, hogy a nádorral egyetértve járjon el. A haditanács irányította a török diplomáciai tárgyalásokat és a háború elkerülésére törekedett, amiért Esterházy állandóan támadta, de eredmény nélkül. Korlátozta az országgyűlés a nádor és a főkapitányok törvénykezési jogát is, igaz, hogy nem a bécsi hatóságok, hanem a vármegyék javára, Esterházy állandóan sürgette az igazságszolgáltatás rendezését. Azt akarta, hogy a nyolcados törvényszékeket szabályosan megtartsák, hogy a nemesség pörös ügyeivel ne az országgyűléseken álljon elő, amivel más, sokkal fontosabb, országos érdekű kérdések tárgyalását akadályozta meg. Nem kímélte a rendiséget, különösen a megyei nemességnek vetette szemére, hogy a törvények végrehajtatlanul maradnak, hogy egyedül arra törekszik, hogy a főúri befolyás alól szabaduljon. Ez is azt mutatja, hogy ez a kor a köznemesség politikai megerősödésének volt az ideje, amikor a megyék szerepe és jelentősége lépésről-lépésre növekedett, ami Esterházyt állandóan idegesítette. Nem nézte jó szemmel az egyre általánosabbá váló partikuláris országgyűléseket, amelyeken a köznemesség vitte a hangot, az országbárók, így elsősorban a nádor-helytartó politikai befolyásának a rovására. Esterházy nemcsak a nádorság hatásköréért küzdött. Memorandumaiban állandóan megismétlődő kívánságok, hogy a magyar tanácsot meghallhassák, a magyar kancelláriát függetlenítsék, az országos méltóságok jogait ne csorbítsák, a magyar kamarát önállósítsák, a harmincadokat vegyék ki az udvari kamara alól, válasszanak kincstartót, bízzanak meg külön magyar portai követet. Mindez arra mutat, hogy a külügyön, hadügyön és pénzügyön kívül az ú.-n. tisztán magyar ügyek is az uralkodó és szűkebb környezetének, titkos tanácsának irányítása alá kerültek. Magyar ügyek intézése az udvarban. Ha a magyar hivataloknak szerepéről tiszta képet akarunk nyerni, tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hogy bár a törvények, országgyűlések, főméltóságok és rendek állandóan hangoztatták, hogy a magyar hatóságok minden idegen befolyástól függetlenek, hogy a magyar ügyeket egyedül ezek intézhetik, éppen az a körülmény, hogy ezt a függetlenséget annyit emlegették, mutatja, hogy a közjogilag tökéletesen alátámasztott thesisszel szemben a gyakorlat, a kényszerítő körülmények hatása alatt, másként alakult. Ami azonban, nézetem szerint, nem jelentette azt, hogy a nádor,