Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
A nádor-helytartók. Nádasdy Tamás halála után 1608-ig egyháziak, főpapok voltak a helytartók. 1608 óta rendszeresen betöltötték a nádori méltóságot, kivéve az 1667-től 1681-ig terjedő korszakot. Ettől kezdve a törvény rendelkezésének megfelelően a nádor viselte a helytartói tisztséget is, 1667 és 1681 között pedig az országbíró, majd az esztergomi érsek látta el a helytartói feladatokat. A helytartóság XVII. századi története tehát szorosan összefügg, szinte egybeolvad a nádorság történetével. A nádori szék betöltése 1608-ban az uralkodó és rendiség között váltakozó sikerrel, de állandóan folyó küzdelemben a rendek diadalát jelentette. A magyar rendiség újkori fejlődésének egyik virágkorát Bocskay István felkelése készítette elő, országgyűlései juttatták kifejezésre és a bécsi béke, illetve az 1608. évi koronázás előtti és utáni törvénycikkek tetőzték be. Bocskay közjogi követelései között a nádorválasztás kezdettől fogva az első helyen szerepelt. Az udvar azonban, érthető okokból, idegenkedett e kérés teljesítésétől. Még pedig nemcsak Rudolf prágai környezete, hanem a Bécsben hagyott Mátyás főherceg is, aki az uralkodót, mint magyar királyt is helyettesítette. Mióta ugyanis Rudolf Prágába tette át székhelyét, tulajdonképen két helytartója volt az országnak. Az egyik a törvényes locumtenens, a másik pedig valamelyik főherceg (Károly, Ernő, majd Mátyás), akinek hatáskörét azonban semmiféle törvény sem korlátozta, aki egyedül az uralkodótól függött, sőt, mint Mátyás tette, egészen önállóan tárgyalt a rendekkel. Érthető tehát, hogy a főherceg ellenezte a nádorválasztást, ami kivételes helyzetének véget vetett volna. Főherceg-nádor gondolata. Kormányzóság terve. A tárgyalások során Mátyás környezetében két érdekes gondolat merült fel. Az egyik, hogy válasszák meg Mátyást nádornak. Ezt a megoldást, amihez az uralkodóház azután 1790-ben fordult újra, ekkor még elejtették. Bizonytalan volt ugyanis, hogy a rendek hajlandók lesznek-e belemenni, hiszen a főherceg ellen a sérelmek egész sorát hozták fel. Az uralkodónak pedig el kellett volna ismernie, hogy az 1485. évi nádori cikkelyek törvény erejével rendelkeznek, amit eddig következetesen kétségbevont és amit még az 1681 :1. t.-c. sem erősített meg. A bécsi udvar másik terve pedig az volt, hogy az uralkodó Mátyást teljhatalmú kormányzóvá nevezze ki. A rendek ezt először elfogadták, Rudolf a kinevezést alá is írta, de az országgyűlésen később az a nézet kerekedett felül, amely ragaszkodott a nádorválasztáshoz. Hosszas alkudozások után végül úgy egyeztek meg, hogy a nádori széket betöltik és a főherceg a nádor és a magyar tanács útján fogja az országot kormányozni, de csak a legfontosabb kérdéseket terjesztik eléje, egyebekben pedig a nádor a magyar tanácsosokkal önállóan intézkedik. 1 ) A nádort azután Illésházy István személyében, aki Bocskay részéről a tárgyalásokat vezette, 1608-ban meg is választották és Mátyás, aki ekkor már magyar király volt, helytartójává is kinevezte. Utána pedig egészen Wesselényi Ferenc haláláig rendszeresen betöltötték mindkét méltóságot. *) Károlyi Árpád: Magyar Országgyűlési Emlékek. XI., 267—270., XII., 21., 194., 298., 315., 411. 1.
