Jakó Zsigmond - Hegyi Géza - W. Kovács András: Erdélyi Okmánytár. Oklevelek, levelek és más írásos emlékek Erdély történetéhez V. 1373–1389 - A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Kiadványai II. Forráskiadványok 60. (Budapest, 2021)
FORRÁSOK ÉS RÖVIDÍTÉSEK - A felhasznált könyvészeti források
A FELHASZNÁLT KÖNYVÉSZETI FORRÁSOK Jegyzékünk a rövidítéseknél elsősorban a magyar szakirodalom gyakorlatához igazodott és az abban bevett megoldásokkal élt, de lehetőség és szükség szerint figyelembe vette mind a román, mind pedig a szász történetírásban használt rövidítéseket is. Ennek megfelelően vagy a mű címéből, vagy a szerzője nevéből alakított rövidítéseket tartalmaz. A rövidítések kialakításánál arra törekedtünk, hogy az erdélyi középkor szakirodalmában valamelyes jártassággal rendelkező kutatók e jegyzékben való keresgélés nélkül is rájöhessenek, mely műre vonatkozik az utalás. Általában a használatot, de különösképpen a nem magyar olvasók munkáját kívántuk megkönnyíteni azzal, hogy jegyzékünkben az oklevéltárak közreadóinak, szerkesztőinek, kiadóinak nevére szintén utaltunk. A rövidítések feloldásánál – a jelen sorozat gyakorlata szerint – a könyvtári címleírási szabványt követtük. A folyóiratok, időszaki kiadványok vagy gyűjteményes kötetek adatai alatt – a kötet és oldalszám jelölésével – közöltük az idézett tanulmány szerzőjének nevét, munkájának címét, az egyes szerzők nevénél pedig utaltunk a folyóirat vagy gyűjtemény megfelelő helyére. Jegyzékünkben tehát a kutatók együtt megtalálják az e kötetben érintett összes oklevélközlésnek pontos könyvészeti adatait. Ezek megszerzése egyébként a különböző országokbeli történészek számára, tekintettel az erdélyi kutatásban különösen érdekelt három nemzet egyoldalú könyvtárfejlesztésére, szinte megoldhatatlan nehézségeket róna az egyes kutatókra. Abraham: Powstanie = Abraham, Władysław: Powstanie organizacyi Kościoła łacińskiego na Rusi. I. Lwów 1904. Áldásy Antal lásd még TTár 1894–1895; ZOkm VII/2. Áldásy: Egyházszakadás = Áldásy Antal: A nyugoti nagy egyházszakadás története VI. Orbán haláláig. 1378–1389. Bp. 1896. Almási Tibor lásd AOkl XI–XIV, XVIII. Amlacher, Albert lásd HunyadmÉvk 11/1900; VerArch 15/1879–1880. AMN = Acta Musei Napocensis. Anuarul Muzeului de Istorie Cluj. I–. Cluj 1964–. 17/1981. 151–161: Pop, Ioan Aurel: Realită ț i feudale în Transilvania în veacul XIV. Andea, Avram lásd Scris ș i societate. Andea: Scriere ș i societate = Andea, Susana: Scriere şi societate: de la magister la litte ratus . In: Scris ș i so ci etate 29 – 45. Andea, Susana lásd még DocRomHist C, XIII–XVI; Scris ș i societate . AnInstIstCluj = Anuarul Institutului de Istorie Cluj. [1971/1974-től: Anuarul Institutului de Istorie ș i Arheologie Cluj -Na po ca; 2003/2007 -től: Anuarul Institutului de Istorie „George Bari ț iu ” din Cluj -Na po ca.] I – . Cluj -Napoca – Buc. 1958 – . 12/1969. 7–35: Pall, Francisc: Românii din părț ile sătmărene ( ț inutul Medie ș ) în lumina unor documente din 1377 . 58/2019. Suppl. 183–189: Ș tefan, Alexan dru: Contextul ș i cronologia schimbării sigiliului conventual al aba ț iei benedic -