Szőcs Tibor: Az Árpád-kori országbírók, udvarbírók és helyetteseik okleveleinek kritikai jegyzéke - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 58. (Budapest, 2020)
Az oklevelek kivonata, őrzési helyüknek és kiadásaiknak felsorolása és kritikájuk - Királyi országbírók és helyetteseik
32 Karul fia Miklós alországbíró következő gépelt megjegyzés tartozik: „DL 66.405. Az eredeti oklevél 1960-ban, a törzskönyvezés idején még megvolt. Felvételezéskor, 1962, február 7.én hiányzott a borítékból" (DL-DF 5.1 DL 66405.). Eszerint IV. Béla átíró oklevele csak az 1960-as évek elején veszett el. Ehhez a jelzethez ma már csak két 19. sz.-ban készült magyar fordítás tartozik. Hogy IV. Béla oklevele túlélte a középkort, mutatja, hogy az egyik újkori latin másolat (DL 104880.) jól láthatóan Béla oklevele alapján készült, és nem a 15-16. sz-i átírásokat követte. Tegyük hozzá: Szentpétery Imre az 1920- as években kiadott kritikai jegyzékében nem ismerte Béla oklevelének eredetijét, ő is csak a késő középkori átírásokat regisztrálta. A szöveg „kritikai" kiadása Marsina oklevéltárában található (CDSlov), aki az egyes másolatok eltérő szövegeit is feltüntette jegyzetben. Ugyanő kritikát is megfogalmazott Béla oklevelének a hitelével kapcsolatban, mert szerinte az oklevélben a protocollum és a narratio olyan elemeket tartalmaz, amelyek ebben az időben még nem jöttek elő az oklevelekben, és a „viri nobiles" megfogalmazás is gyanút keltő - szerinte az oklevelet később, de még 1339 előtt fogalmazták, amikor az első átírása készült (CDSlov II. 63.). Bár a „vir nobilis" kifejezés már 1217-ben is felbukkan hiteles királyi oklevélben (RA 325. sz., CD III/l. 216.), tény, hogy nem volt túl gyakori. Marsina nem emelte ki, de az alországbírói oklevél is igen sok szokatlan elemet tartalmaz. Ezek nagy része magyarázható azzal, hogy a szöveget a királyi kancellárián fogalmazták, hiszen az alországbíró a királlyal és báróival egyetemben hozta az ítéletet. Ilyen a „Dei gratia" formula, ami királyi hatást tükröz. Az oklevél végén a kelethely és pontos dátum megjelölése, és Béla uralkodási évének kitétele szintén a királyi kancelláriára emlékeztet. Az utána következő, és az oklevelet lezáró „datum per manus" -formula (Datum per manus magistri Nicolai, prepositi Scibiniensis, aule regie vicecancellarii - CDSlov II. 64.) vi szont ellentétben áll az 1239. évvel, inkább az 1240-1241. év jöhet szóba (vö. HH 64-65. 57. sz.; Zsoldos: Archontológia 110.). Az ellentmondást úgy oldották fel, hogy ezt az utolsó mondatot IV. Béla átíró oklevele részének tekintették, bár igen szokatlan, hogy az alországbírói dátumformula után Béla átírása semmi más megjegyzést ne tegyen, csak odaírja az átírást készítő alkancellár nevét. Nem kizárt, hogy az oklevél szövege tényleg hamis vagy interpolált, de az is lehet, hogy a datum per manusformula eredetileg az alországbírói oklevélhez tartozott (szintén a királyi kancellária gyakorlataként), csak még az 1239. évi állapotot tükrözően (ez esetben Benedek budai prépost szerepelt ott), amit az átírás során a scriptor ösztönösen aktualizált. Az oklevél hitelessége tehát nem áll minden kétség felett, ám a hamis volta sem igazolható egyértelmű módon. ___________________________________________ 15 1239 — (Nos Nicolaus viceiudex aule regie): a garamszentbenedeki apát (abbas ecclesie Sancti Benedicti de Grana) a színe elé idézte vágközi (de Wagkuz) Oltmanus fia Andrást, azzal vádolva, hogy egy Szántó faluban (in villa Zampto) lévő 60-70, vagy kicsivel több vagy kevesebb holdnyi földet az azt körülvevő régi árokkal (fossato antiquo) együtt elfoglalva tart, pedig azt az apátság örökjogán birtokolja, és erről privilégiuma is van. András
