Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)

1. kötet - Kormányzati tevékenység a minisztertanácsi jegyzőkönyvek tükrében - Kereskedelemügyi Minisztérium

1 A Bulgáriával 1897-ben kötött (1897. évi XIX. törvény) kereskedelmi és hajózási egyezmény meghosszabbítására vonatkozó javaslatot a bolgár kormány csak az állami egyedárúság életbe léptetése mellett fogadta el. A közös külügyminisztériumban 1905 februárjában megtartott vám- és kereskedelmi értekezleten a két kormány képviselői a bolgár kormány kérése alapján rögzítették, hogy „a játékkártya, szivarkapapíros és gyu­famonopóliumnak Bulgáriában való életbe léptetésével elvileg” egyetértenek, de további követeléseket nem fogadnak el.1282 Az új kereskedelmi szerződés megkötésére 1905-ben nem került sor. (1905. február28./3.) A magyar belső piac védelme, valamint a mezőgazdasági termékek kivitelének előse­gítése érdekében a földművelésügyi miniszter fontosnak tartotta, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak addig biztosított ún. korlátlan legnagyobb kedvezményes eljárást rövid időn belül felmondják. (1905. április 14./1.) Az amerikai mezőgazdasági termékek visszaszorítására a kormány csak úgy látott lehetőséget, ha ezzel Németország is egyet­ért, és támogatja ezt a tervet. Ezért a miniszterelnök arra szólította fel a közös külügymi­nisztert, hogy diplomáciai úton tájékozódjon a német kormánynak e témában alkotott véleményéről.'283 A kereskedelmi szerződésekről folyó tárgyalások menetét lassította, hogy az 1905. április 19-én tartott vám- és kereskedelmi értekezleten már a lemondott magyar kormány képviselői vettek részt, akik - a minisztertanács határozata szerint - nem folytathattak érdemi tárgyalásokat. (1905. május 4У5.) A török-magyar gazdasági kapcsolatok a törökországi állami gyufa egyedárúság be­vezetésének bejelentése után kerültek napirendre. A Monarchia és Törökország között 1862-ben megkötött kereskedelmi és hajózási szerződés 1890-ben járt le, de a gyakorlat­ban továbbra is alkalmazták. A gyufa állami egyedárusításának tervezett bevezetése, aminek hatálya kiterjedt a kőolajra, a szivarpapírra, a játékkártyára és a szeszesitalra is, azzal a veszéllyel járt, hogy a magyar termékeket kiszorítják a török piacokról. (1904. szeptember 22./23.) A kormány határozata szerint olyan megállapodásra kell jutni a tö­rök kormánnyal, hogy a magyar termékek exportja továbbra is biztosítva legyen. A Tisza István kormányának, annak ellenére, hogy az erre vonatkozó törvényjavas­lat elkészült - a Széli és a Khuen- Héderváry kormányokhoz hasonlóan - még a Monar­chia két államát érintő kereskedelempolitikai kérdéseket sem sikerült rendezni.'284 Ezért a közös külügyminiszter 1905 június elején arról tájékoztatta a kormányalakításra felkért Fejérváry Gézát, hogy „a Magyarország és Ausztria között kötendő vámszövetségről és a közös vámterület autonóm vámtarifájáról szóló, nemkülönben az ezekkel összefüggő többi törvényjavaslatot, amelyet az előző kormány visszavont, végül a Német Biroda­lommal kereskedelmi szerződések ratifikálására vonatkozó javaslatokat, az új kormány hivatalba lépése után legott alkotmányos tárgyalás végett előterjesztendőnek tartja”.'285 1282 MNL OL К 26-1906-XXXVIII-235. A kereskedelemügyi miniszter felirata a miniszterelnök részére. 1905. március I. 1283 MNL OL К 255-1905-6. t.—1201. Az osztrák miniszterelnök átirata a közös külügyminiszter részére. (Másolat) 1905. április 28. - A diplomáciai lépés csak arra irányult, hogy a két kormány tájékozódjon a né­metek véleményéről. 1284 MNL OL К 148-1905-19-7887. Törvényjavaslat a magyar korona országai és О Felsége többi királysá­gai és országai közt kötött vám- és kereskedelmi szövetségről. 1905. 1285 MNL OL К 255-1905-6. t-1653. Fejérváry Géza miniszterelnök tájékoztatója Hegedűs Ferenc pénz­ügyminiszter részére a közös külügyminiszterhez intézett átiratáról. 1905. június 19. 325

Next

/
Oldalképek
Tartalom