Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)
2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei
A javaslatba hozott részletes kedvezmények, és illetőleg azok között a jelenlegi hátrálékok bizonyos százalékának leírása megközelítőleg 2 624 000 korona maximális kedvezménynek felelne meg, az esetben, ha a telepesek mindenike részeltetnék ezen kedvezményben. Minthogy azonban - amint azt elől is jelezni szerencsém volt - sem a nem földmívelő bevásárlók, sem azok a telepesek, kiknek eltávolítása közérdekből kívánatos, sem pedig olyanok, kik rendezett anyagi viszonyok között vannak, és csupán fizetési készség híján maradtak adósok, kedvezményben részesíttetni nem fognak, és e tekintetben a kedvezmények egyénenkinti engedélyezésénél a legnagyobb szigorral kívánok eljárni, előre is biztosíthatom Nagyméltóságodat, hogy az engedélyezendő kedvezmények a fentebb megjelölt összegen jóval alul fognak maradni. Ami pedig a törlesztési határidő-meghosszabbítás és kamatláb-leszállítással nyújtandó kedvezményt illeti, erre nézve van szerencsém közölni, hogy jóllehet a kamatveszteség a javaslatba hozott 100 évi törlesztési időre megközelítőleg 6 000 000 koronára tehető, ez korántsem jelenti a kincstári bevételeknek 100 év alatt hasonló összeggel történő csökkenését, mivel az eddigi szomorú tapasztalatok szerint a telepesek a jelenlegi kamatláb szerint járó tartozásokat különben sem képesek megfizetni, és így a kamatláb leszállítása tényleges bevételek elmaradását nem fogja előidézni, hanem ellenkezőleg, biztosítani fogja azt, hogy a kincstári követelés jövőben úgy tőkében, mint kamatban a megerősödött telepes községektől pontosan, és rendszerint az esedékesség idejében lesz behajtható. Miután úgy a jelen, mint a folyó évi 45356. számú előző átiratomban teljesen tárgyilagosan feltártam Nagyméltóságod előtt azon okokat, melyek a segítségre szoruló régi telepes községek tarthatatlan helyzetének mielőbb gyökeres javítását úgy a Kincstár, mint a telepesek érdekében egyaránt szükségessé teszik, miután továbbá azon körülményekből, hogy a váltságtartozási hátralékok - dacára a behajtások körül követett erélyesebb eljárásnak - mégis szaporodnak, arról kellett meggyőződni, hogy a már jelenleg is több milliót kitevő, és a mai viszonyok között rohamosan szaporodó hátralékok behajtása hovatovább mindinkább kétségessé válik; a Kincstár jól felfogott anyagi érdekeit is vélem szolgálni azzal, hogy a fenti kedvezmények mielőbbi engedélyezését javaslatba hozom. Mindezeknél fogva, és még azon körülmény által is indíttatva, hegy a kormánynak a múlt században követett téves telepítési politika káros és a jelenlegi súlyos állapotokban jelentkező hatását ellensúlyozni olyan kötelessége, melyet amíg megfelelően nem teljesítünk, újabb telepítési akcióról szó sem lehet, tisztelettel arra kérem Nagyméltóságodat, hogy nagybecsű hozzájárulását megadni méltóztassék ahhoz, hegy a fenti javaslatokhoz képest a jelzett engedményekre nézve a minisztertanács elhatározását kikérhessem. Miután véleményem szerint a tervbe vett segítési akció hatására nem közömbös az, hogy a megejtendő új leszámolások mennyi idő alatt s milyen költséggel vitetnek keresztül, afelől is van szerencsém Nagyméltóságodat tájékoztatni, hogy ezen munkálatok olcsóbbá tétele és a lehető legrövidebb idő alatt leendő teljesítése érdekében a tényleges birtoklás és az egyes megosztott telepingatlanokat terhelő váltságtartozások megállapításával - megfelelő időnkinti felügyelet mellett és a munkálatok előzetes tüzetes megismertetése után - az illető erre alkalmas községi jegyzőket szándékozom megbízni, kik felekkel való állandó érintkezés és a helyi birtokviszonyok ismerete következtében legin762