Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)
2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei
Az építendő vasút hossza 8,6 km, tényleges építési és üzletberendezési tőkéje pályakilométerenkint 13 023 K, vagyis összesen 112 000 K, melyet egészen az érdekeltség fedez. A felhatalmazás megadatott. 37Az „Os-Budavára” mulatónegyedet működtető társaság állami tartozásának rendezése592 з8'. Magyarország részvétele az 1906. évi Milánói Nemzetközi Kiállításon A kereskedelmi miniszter úr előadta, hogy 1906 tavaszán, a Simplon alagút megnyitása alkalmából, Milánó városa és olasz király О Felségének védnöksége alatt nemzetközi kiállítást rendez, melyre még a folyó év nyarának kezdetén meghívta a közös külügyminiszter úr útján Magyarországot is. A meghívás közvetítése alkalmával a külügyminiszter annak az óhajának adott kifejezést, hogy Magyarország a meghívást elfogadva, a kiállításon hivatalosan vegyen részt, minthogy ezt a gazdasági szempontok mellett politikai érdekek is kívánatossá teszik. A magyar kormány az eziránti érdemleges határozathozatalt az 1905. évi költségvetés megállapítása utáni időre halasztotta. Időközben az előadó miniszter úr meghallgatta a közvetlenül érdekelt közlekedési és ipari köröket is, melyeknek az a nézete, hogy ezen kiállításon okvetlenül részt kellene vennünk. Minthogy tehát egyrészt hazai közlekedési és ipari érdekeink, másrészt a külügyminiszter úr szerint politikai szempontok is indokolttá és szükségessé teszik, hogy ezen a kiállításon részt vegyünk, ezenkívül az előadó miniszter úr tájékozást szerzett aziránt, hogy a kiállítás szárazföldi közlekedési és ipari csoportjaiban nem túlságosan nagy költséggel az országhoz méltóan vehetünk részt: a kereskedelmi miniszter úr egyetértve a szintén érdekelt vallás- és közoktatásügyi miniszter úrral, felhatalmazást kér arra, hogy a meghívást a magyar kormány nevében elfogadva, a közös külügyminiszter útján Magyarországnak a szóban levő kiállításon való hivatalos részvételét bejelenthesse. Nevezetesen részt vennénk a közlekedési csoportban a M. Kir. Allamvasúttal és néhány más hazai vasúttal, a Posta-Távirda- és Távbeszélő Intézetünkkel, valamint a közlekedési eszközök és járműipar körébe tartozó magánvállalatokkal, bemutatva egyúttal alkalmas módon útügyünket is; az ipari csoportban pedig iparoktatási intézeteinkkel, az iparművészettel a kiállítás ezen csoportjába tartozó iparágakkal magánkiállítók útján, végül nagyobb háziipari kiállítás rendezésével, mely kiállításunk aránylag csekély költséggel is remélhetőleg előkelő helyet fog az említett nemzetközi kiállításon elfoglalni. 592 Az Ös-Bndavára mulatónegyed a Városligetben nyílt meg 1896-ban, az Ezredéves Kiállítás részeként. A tervezők Budavára török-kori arculatát kívánták megjeleníteni egy szórakoztató központ létrehozásával. Az üzemeltető részvénytársaság 1907-ben csődbe jutott. A fából és gipszből készült építményeket 1910-ben bontották le.