Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)
2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei
A Szász Nemzeti Egyetem kincstári tartozásának törlése A miniszterelnökúr mint a Belügyminisztérium vezetője előadta, hogy az állami zárszámadás XVII. fejezet 4. címének 1. rovatán a Szász Nemzeti Egyetem486 pénztára terhére a „volt szászispánok fizetése utáni térítmény” címén 46 024 К 92 fillér követelés tartatik nyilván. E követelést egyes volt szászispánoknak a Kir. Kincstárból 1868. év 1876. évek között élvezett fizetése teszi, mely annak idején azzal a hozzáadással utalványoztatott ki, hogy a felmerülő összegek a Szász Nemzeti Egyetem pénztárából visszatérítendők lesznek. Az 1875. év folyamán e követelés megtérítése kérdésében az akkori szászispán jelentéstételre felhívatván, az felterjesztésében a követelésnek leírását hozta javaslatba, különösen arra támaszkodva, hogy időközben a Szász Nemzeti Egyetem vagyonának jövedelme közel 90 000 Ft (azaz 180 000 korona) jutalékkal különféle közoktatási célokra lett megterhelve, úgyhogy a tartozás kiegyenlítése csak a tőke igénybe vételével történhetnék meg. A Belügyminisztérium azonban e felterjesztés alapján ez ügyben annak idején érdemileg nem döntött, hanem azt az Erdélyi Szász Egyetem ügyének rendezéséig függőben tartani rendelte. Bár azután az 1876. évi XII. te.4*7 keretében a szász egyetem ügyének rendezéséről tényleg gondoskodva lett, a kérdés e törvénnyel kapcsolatban megoldást még sem nyert; sőt, e tekintetben a legutóbbi időkig nem tétettek oly lépések, melyek a követelési ügyet a befejezés stádiumába juttatták volna. Tekintettel arra, hogy a Szász Nemzeti Egyetem az őt terhelő követelés lefizetésére a lefolyt 28 év alatt soha felszólítva nem lett, és tekintettel arra is, hogy annak vagyona a fentebb hivatkozott törvény értelmében ma már kizárólag, éspedig vallás- és nyelvkülönbség nélkül, a lakosság közművelődési céljaira szolgál: a miniszterelnök úr a minisztertanács hozzájárulását kéri ahhoz, hogy az említett kincstári követelés törlése iránt О Felségéhez felterjesztést tehessen.488 A minisztertanács hozzájárult. 6. 7Az 1905. évi állami költségvetés489 A pénzügyminiszter úr előadta, hogy az 1905. évi állami költségvetésre vonatkozólag több kérdés merült fel, mely előzetesen tisztába hozandó. A miniszter uraktól érkezett költségvetési tervezetek alapján összeállított költségvetési mérleg szerint 16 239 000 К fedezetlen hiány mutatkozik. Ebből a pénzügyminiszter úr saját tárcájából mintegy 9 millió koronát fedezni képes, 7 miihó korona azonban még fedezetlenül marad, mely összeget tehát a többi tárcáknál keilend megtakarítani. 486 A hét szék bírói gyűlését, amelyet valamennyi szász kerület képviselői támogattak, а XV. században hozták létre. 487 1876. évi XII. törvény. A Királyföldről, továbbá a Szász Nemzeti Egyetem Universitas rendezéséről és az egyetemnek és az ún. hétbíráknak vagyonáról. Törvénytár, 1875-1876. 342-346. 488 A kincstári követelés törlését az uralkodó 1904. október 9-én engedélyezte. 489 Lásd még: MNL OL К 27.1904. október 13./7.; november 21./6.; december 28./3.