Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)

2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei

melés és köztenyésztést fenyegető veszedelmek elhárítása, illetőleg megelőzése a kor­mány részéről már most teendő intézkedéseket egyenesen megkövetelik.448 A tényleges vetőmag- és takarmányhiány, amelynek fedezéséről közgazdasági szem­pontokból a kormánynak okvetlenül gondoskodnia kell, ma még pontosan nem állapít­ható meg, miután maga a hiány a még hátralévő termési időszak időjárási viszonyainak megfelelően módosulhat, az azonban már ma is kétségtelen, hogy az egész ország terüle­tén elsősorban a kisgazdák a kedvezőtlen terméseredmények folytán sem a szükséges ve­tőmaggal, sem pedig állatállományuk kiteleltetésére megkívánt takarmányneműekkel rendelkezni nem fognak. Szükséges tehát, hegy az említett mezőgazdasági termények állami költségen mielőbb beszereztetvén méltányos kedvezményes áron az érdekeltek között kiosztassanak. Az a hiányzó vetőmag- és takarmánymennyiség, amelynek beszerzéséről a kor­mánynak gondoskodnia kell, jelenleg még pontosan nem állapítható meg, de az eddig be­érkezett termésjelentések szerint mindenesetre a tényleges szükségleten alul számít az előadó miniszter úr, amidőn egyelőre i ooo ooo korona erejéig vetőmag és gumó, vala­mint i 200 ooo korona erejéig takarmányneműeknek államköltségen történő beszerzé­séhez kéri a minisztertanács hozzájárulását. Ügy a vetőmag, mint a takarmányneműek kizárólag kisgazdák között osztatnának szét, éspedig akként, hogy a vetőmagvaknál a mutatkozó tényleges szükséghez mérten a tiszta beszerzési árral szemben 30-50%, míg a takarmányneműeknél legfeljebb 30% ked­vezmény lenne nyújtható, mihez képest az Államkincstár végleges megterheltetése ke­rek számban 1 ooo 0000 koronára tehető. A vetőmag-és takarmánysegélyben részesülők a részükre kiosztott termények ked­vezményes vételárát lehetőleg azonnal a kiosztás alkalmával készpénzben fizetnék meg, amely irányban az immár az ország egész területére kiterjeszkedő hitelszövetkezetek esetleges közreműködése is igénybe vétetnék, vagy pedig, amennyiben ez mindenütt le­hetséges nem volna, a vételárat megfelelő törvényhatósági, vagy gazdasági egyesületi jótállás mellett legkésőbb 1905. évi október hó végéig tartoznának megfizetni. A szükséges terménymennyiségek mielőbbi beszerzése, illetőleg biztosítása azért kí­vánatos, mivel azok ára előreláthatólag emelkedni fog. A minisztertanács ezen előterjesztést tudomásul vevén, felhatalmazza a földmívelésügyi miniszter urat, hogy a termények beszerzésénél és kiosztá­sánál felmerülő költségeket egyelőre 2 500 ooo К erejéig mint előirányzat nélküli átmeneti kiadást, a befolyó vételárat pedig mint előirányzat nélküli rendkívüli bevételt számolhassa el, hogy a nem állami szükségletek kielégí­tésére szolgáló termények beszerzését, az 1897: XX. te.449 38. §-ától eltérőleg, nyilvános verseny mellőzésével, magánúton eszközölhesse, s amennyiben a terményeknek beszerzési áron való értékesítése remélhető, a fentebb szám szerint megállapított takarmánymennyiségen túl is eszközöl­hessen beszerzéseket. 448 A mezőgazdasági szaktudósítók jelentéseikben már 1904 júniusában arról tájékoztatták a Földművelés- ügyi Minisztériumot, hogy az aszály következtében a mezőgazdaság terméseredményei az előző évinél je­lentősen rosszabbak lesznek, egyes területeken a közepesnek a felét sem érik el. 449 1897. évi XX. törvény. Az állami számvitelről. Tö?-vénytár, 1897. 83-106. 636

Next

/
Oldalképek
Tartalom