Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)
2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei
úsítsa, olyan kötelezettséget vállalt, amelyet beváltani nem is akart, mert tudta, hogy be nem válthatja. Sajnálattal kell előadó miniszter úrnak bevallania, hogy várakozásaiban csalódott. Az Osztrák Parlament még mindig munkaképtelen, s nincs is semmi jel, amely azzal bíztathatna bennünket, hogy belátható időn belül munkaképessé válik; az 1903. évi augusztus 28-án létrejött megállapodásnak megfelelő törvényjavaslat ennek folytán mind ez ideig nélkülözi a törvényerőt; a megállapodások törvényerőre való emelkedésének elodázódása folytán pedig a cukorkereskedelem teljesen túltette magát azon, hogy a két kormány által megállapított illeték utólagos fizetésének a kötelezettségével számoljon, és az osztrák cukrot Magyarországon olyan áron kínálják, amely egyenesen lehetetlen volna abban az esetben, ha az eladó azzal számolna, hogy ebből az árból a törvény életbelépte után még 3 К 50 f, illetve 3 К 20 f illetéket keilend fizetnie. A Magyarország és Ausztria közötti forgalomban a cukorbehozatali többlet Magyar- ország terhére kitett: 1902. szeptemberben 19 982 mm-t, 1903. szeptemberben 3 173 mm-t, 1902. októberben 20 495 mm-t, 1903. októberben 4 842 mm-t, 1902. novemberben 30 123 mm-t, 1903. novemberben 36 421 mm-t, 1902. decemberben 29 332 mm-t, 1903. decemberben 25 881 mm-t, 1903. januárban 24 019 mm-t, 1904. januárban 14 894 mm-t, 1903. februárban 17 046 mm-t, 1904. februárban 13 046 mm-t, 1903. márciusban 24 670 mm-t, 1904. márciusban 22 755 mm-t, 1903. áprilisban 17 455 mm-t, 1904. áprilisban 17 415 mm-t 1902. szeptembertől 1903. szeptembertől 1903. áprilisig 183 125 mm-t, 1904. áprilisig 138 430 mm-t. A megegyezést követő első hónapokban ezek szerint számottevően érezhető volt a megegyezés hatása, de azóta e hatás jóformán semmivé vált, és a magyar cukorfogyasztásnak körülbelül lÁ részét a megegyezés létrejötte óta az osztrák cukoripar látja el, ami homlokegyenest ellenkezik a megegyezés szellemével és célzatával. Ha a magyar cukorfogyasztást a magyar cukortermelés részére biztosítani akarjuk, ez az állapot tétlenül nem tűrhető tovább, annál kevésbé, mert minden jel oda mutat, hogy az osztrák cukor beözönlése a jövőben még nőni fog, úgyhogy ha a jövő cukoreladási évad kezdete, azaz 1904. évi augusztus i-je előtt megfelelő intézkedések nem tétetnek, valószínű, hogy a jövőben még nagyobb mennyiségű osztrák cukor fog hazánkban elhelyeztetni, mint eddig bármely évben. Minthogy az Osztrák Parlament munkaképtelensége következtében a megállapított törvényjavaslatnak törvényerőre való emelése belátható időn belül nem remélhető: az 619