Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)
2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei
I jogát, hogy a még esedékessé nem vált évjáradékot 4 l/2%-os kamatoztatás alapul vétele mellett tőkésítve bármikor megválthassa, mindenesetre tartsa fenn. Ezen kívánságot az előadó miniszter úr a maga részéről is érvényesíteni szándékozik. A minisztertanács jóváhagyta, hogy a szóban levő ügy az előadott értelemben rendeztessék, s erre a kereskedelmi miniszter urat felhatalmazta. 26. A Goldfinger és Teplánszky cég herbusi gőzfurész bérletére vonatkozó szerződésének meghosszabbítása 3°A Zólyombrézó-Breznóbánya-Tiszolci Helyiérdekű Vasút építésénél igénybe vett kincstári földterületek kártalanításáról A földmívelési miniszter úr bejelentette, hogy a Zólyombrézó-Breznóbánya-Tiszolci H. E. Vasút céljára, Tiszolc, Lopér, Kisgaram, Olaszka-Breznóbánya, Mihálytelek és Erdőköz községek határában összesen 61 k. hold 343 négyszögöl kisajátítás alá és 25 k. hold 24 négyszögöl kártalanítás alá eső, s egészben mindkettőt együttvéve, 86 k. hold 367 négyszögöl kincstári terület vétetett igénybe, mely területeknek összes értéke 10 508 К го f-ben állapíttatott meg. A szóban levő vasút-részvénytársasággal eziránt kötött szerződéseket az előadó miniszter úr jóváhagyni szándékozik. Tudomásul vétetett.421 33A második házasságban élő katonai özvegyek nyugdíjáról A honvédelmi miniszter úr előterjesztette, hogy egy felmerült konkrét eset alkalmából szükségessé vált azon elvi kérdésnek eldöntése, vajon az újra férjhez ment özvegy az 1887. évi XX. törvénycikk422 9. §-ában foglalt rendelkezések alapján azon esetben is igényt tarthat-e az első férj utáni nyugdíjigénynek újbóli megállapítására, ha a második házasság 421 A Zólyombrézó-Breznóbánya-Tiszolci Helyiérdekű Vasút építésére alakult részvénytársaság vezetősége azzal a kérelemmel fordult a kereskedelemügyi miniszterhez, hegy a Breznóbánya-vereskői helyiérdekű vasút építési költségeinek növekedése miatt engedélyezzék alaptőkéjének felemelését. Az 1904. évi XXVII. törvény a felhatalmazás megadása mellett a kincstár által biztosított kedvezményekről is rendelkezett. A Breznóbányától Vereskőig vezető gőzmozdonyú helyiérdekű vasút megépítésére vonatkozó engedélyokiratot az uralkodó 1903. február 12-én hagyta jóvá. Az új vonal hossza 38,7 km A pálya építési és berendezési tőkeszükségletét négymillió koronára tervezték. A magas költségeket a Garam folyó hídjának építésével, az ártéri nehéz terepviszonyokkal, a jelentős épület és földterület kisajátítási költségeivel indokolták. A Zólyombrézó-Breznóbánya—Tiszolci Helyiérdekű Vasút 6 511 000 korona alaptőkéjét a Breznóbánya-vereskői kiegészítő vonal négymilliós költsége miatt 10 511 000 koronára emelték fel. (MNL OL К 2-AXV-2. t-90. Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter jelentése a minisztertanács részére a Breznóbánya-Vereskó'i Helyiérdekű Vasút engedélyezéséről. 1904. szeptember 12.) 422 1887. évi XX. törvény. A hadsereg, haditengerészet, honvédség és népfelkelés tiszti és legénységi özvegyeinek és árváinak ellátásáról. Törvénytár, 1887-1888. 41-51. 611