Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)
2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei
észség ügyének szolgáló intézetnek rendeltetését: a minisztertanács beleegyezik abba, hogy - amint az már a minisztertanács részéről 1881. évi augusztus 6-án elhatároztatott - ezen fürdő teljesen a Horvát-Szlavón Országos Kormány birtokába és rendelkezése alá bocsáttassák, úgyhogy 1892. január i-től kezdve a fürdőnek mind jövedelmei, mind kiadásai Horvát-Szlavónország beligazgatási költségvetését illették.” Ezen az alapon a kérdés véglegesen rendezettnek tekinthető lenne, ha ugyan a hor- vát bán továbbra is a teljes tulajdonjogot nem vindikálná Horvát-Szlavónországok részére, és ha a Horvát Regnikoláris Bizottság nuntiumaiban - így legutóbb 1899-ben is - Topuskó mint a társországok egyik sérelme nem szerepelne. A Magyar Regnikoláris Bizottsághoz407 intézett tájékoztatásban a pénzügyminiszter úr kilátásba is helyezte, hogy a kérdés a közeljövőben rendeztetni fog, mire való tekintettel, és különös figyelemmel arra, hogy - nézete szerint - az 1891. évi minisztertanácsi határozat nem nyugszik megdönthetien alapon, kénytelen az ügyet újból a minisztertanács elhatározása alá bocsátani. A kérdés lényege kétségtelenül az 1881. évi július hó 15-én kelt legfelső rendelet 15. §-ának magyarázatán fordul meg és azon, vajon Topuskó fürdő az autonóm országos igazgatás valamely különleges céljára volt-e rendelve vagy sem? A legfelső rendeletnek fentebb szó szerint idézett szövege nem rendelkezik kifejezetten az autonóm igazgatás valamely különleges céljára rendelt fekvőségekről, de minthogy az ily célra nem rendelt fekvőségek „a Magyar Minisztériumra háramolnak”, ebből más következtetést alig lehet vonni, mint azt, hogy az autonóm igazgatás valamely különleges céljára rendelt fekvőségek a Horvát-Szlavón Országos Kormányra háro- molnak, illetőleg amennyiben a „háramlás” kifejezésnek a jelen esetben más értelmet, mint a teljes korlátlan tulajdonjogot kölcsönözni nem lehet, a legfelső rendelet szövegének szükségszerű folyománya, hogy az autonóm igazgatás valamely különleges céljára rendelt fekvőségek tulajdonjoga a Horvát-Szlavón Országos Kormányt illeti meg, illetőleg azt a jogalanyt, melynek képviseletére a Horvát-Szlavón Országos Kormány van hivatva. Ennek megállapítása után most már csak az a további kérdés lenne eldöntendő, vajon Topuskó-fürdő tényleges és valóban az autonómia valamely különleges céljára volt-e rendelve? - mint az horvát részről állíttatik; avagy pénzügyi célokra szolgált-e? - mint azt az eddigelé elfoglalt itteni álláspont bizonyítja. Minden körülmény arra mutat, hogy a fürdő megalapításában, kezelésében és fenntartásában a pénzügyi cél teljesen alárendelt volt, és hogy kizárólag a közegészségügyi cél dominált, amennyiben a fürdő alapításával a katonai igazgatás közvetlen egészségügyi szükségletét akarták kielégíteni. Erre vall a határőrvidéki alaptörvény 50. §-ában a határőrvidéki lakosok részére biztosított ingyen fürdőhasználati jog, a tisztviselők, ezek családtagjai, a lelkészek, katonák stb. részére részben telekkönyvi bekebelezés által is biztosított ingyenes használati jog, és erre mutat a legékesszólóbban az a körülmény is, hogy a határőrvidéki kormányzat, dacára annak, hogy a fürdő bevételei mindenkor messze elmaradtak a kezelésére fordított kiadásoktól - mely körülmény egyébiránt még jelenleg is fennáll - a fürdőt évtizedeken 407 Az országgyűlés mindkét házának tagjaiból választott bizottság. 599
