Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)
1. kötet - Bevezető tanulmány - A. Gróf Khuen-Héderváry Károly kormánya 1903. június 27-1903. november 3. - Kísérlet az obstrukció letörésére és a Szapáry-féle vesztegetési botrány hatása
maga a kabinet vezetője tájékoztassa az uralkodót a kialakult helyzetről, és amennyiben a király megvonja bizalmát Khuen-Hédervárytól, akkor egész kormánya nevében nyújtsa be lemondását. Khuen még nem határozott visszalépéséről, mindent a király magatartásától tett függővé. A minisztertanácsi ülést követően a miniszterelnök - hivatalosan a politikai és a parlamenti helyzet ismertetésére - az Ischl-ben tartózkodó uralkodóhoz utazott. A király 1903. augusztus 6-án, délután négy órakor fogadta, és másfél órát tanácskoztak, de amint várható volt semmiféle radikális, gyors intézkedés nem született, a döntést másnapra halasztották. A még reménykedő Khuen beszámolója szerint126 „az audienciától pedig nagyon féltem”, de a Szapáry ügyet a király megértéssel kezelte.127 Erre utalt az augusztus 7-én reggel részére kézbesített meghívó, amelyben az uralkodó a kihallgatást követő délutáni ebédre invitálta. Ezzel a gesztussal Ferenc József a nyilvánosság tudomására hozta, hogy az udvarnál Khuen-Héderváryt nem tartják a vesztegetési ügyben kompromittált embernek, az esetleges felmentése pedig nem a botrány következménye, hanem politikai küldetésének kudarcából fakad.128 A király Khuen-Héderváry menesztéséről azonban már az első kihallgatás után döntött. Erre utal, hogy Burián István129 130 131 közös pénzügyminiszter Thallóczy Lajost már délelőtt tájékoztatta a magyar miniszterelnök bukásáról. Bécsben Khuen is beismerte, hogy a Függetlenségi Párttal való egyezkedés sikertelensége következtében a kabinet programjának megvalósítására semmi esély nem maradt, a vesztegetési botrány pedig a személyét hozta kilátástalan helyzetbe, ezért a kormány lemondása elkerülhetetlenné vált. A kormányfő Apponyi házelnöki - az ellenzéknek kedvező - tevékenységét is bukása okai közé sorolta. Apponyi a vádakra emlékiratában így reagált: „Nekem ezen túl nem maradt más feladatom, mint az elnöki székből tehetetlenül nézni az obstrukciót, melynek megfékezése az akkori házszabályok által nyújtott eszközökkel teljesen lehetetlenség volt. A többség, amint ilyenkor szokás, az elnökkel szemben vált idegessé. Miért nem csinál rendet? - így kérdezték. Velem szemben ez az idegesség azért is fokozódott, mert [...] az ellenzék álláspontjával való titkos rokonszenvezést tételeztek fel nálam és mert szó, ami szó, mégis csak idegen elem voltam a Szabadelvű Pártban, amelyhez formailag tartoztam.’”30 A miniszterelnök július végén úgy próbálkozott a képviselőház élén személyi változást elérni, hogy a kultuszminiszteri tárcát Apponyinak ajánlotta fel, de visszautasításra talált. Khuen-Héderváry menesztését tudomásul véve, az uralkodóval a szóba jöhető kormányfők esélyeit taglalva, egyetértettek abban a számukra örömtelinek közel sem nevezhető tényben, hegy a Szabadelvű Pártban, az elkövetkező napokban élőtérbe fog kerülni Apponyi Albert személye.'3’ 126 OSZK Kézirattár Quart. Hung. 2459/4. Thallóczy Lajos naplója. 1903. augusztus 8. 127 A politikai vesztegetéssel Koerber osztrák miniszterelnök is próbálkozott, amikor 1900-ban pénzzel akarta elérni Prágában, hogy közvetítő segítségével megszervezze az agráriusokat az obstrukciót folytató ifjú csehek ellen. (OSZK Kézirattár Quait. Hung. 2459/4. Thallóczy Lajos naplója. 1903. augusztus 31.) 128 Herczeg Ferenc az uralkodói gesztus értékeléséről így ír: „Ferenc József király, ha magában elvégezte, hogy ejti valamelyik miniszterelnökét, tüntető jóindulattal bánt vele, és az illető rendszerint a megrendít- hetetlen bizalom jelének nézte azt, ami csak siralomházi kedvezés volt.” (Herczeg, 1985. 324.) 129 Báró Burián Istvánt 1903. júhus 24-én nevezte ki az uralkodó közös pénzügyminiszternek. 130 Apponyi, 1934. 92. 131 OSZK Kézirattár Quart. Hung. 2459/4. Thallóczy Lajos naplója. 1903. augusztus 8. 44
