Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)

1. kötet - Kormányzati tevékenység a minisztertanácsi jegyzőkönyvek tükrében - Földművelésügyi Minisztérium

amennyiben a vételárat nem azonnal készpénzben fizették ki - azzal kívánta a kormány biztosítani, hogy a község vagy valamelyik gazdasági egyesület a tartozásért köteles volt készfizető kezességet vállalni.

A földművelésügyi miniszter 1904. december 19-én kelt minisztertanácsi előterjesztésében jelezte: „nagyon sok község nem vállalja el a jótállást, leginkább azért, mert a községi képviselő testület vagyonosabb tagjai vonakodnak a vagyontalanokért, vagyis a segélyre legjobban rászorulókért a szavatosságot elvállalni, mert attól tartanak, hogy azok kivándorolnak, és nem fognak fizetni.” (1905. január6./29.) Ezért az előterjesztő azt kérte, hogy a vagyontalanok részére - főispáni javaslat alapján községi kötlevél nélkül - élelmezési célra ingyen engedélyezhessen kukoricát.

A földművelésügyi miniszter fenti javaslatát a pénzügyminiszter 1905. január 2-án kelt átiratában az alábbi gondolatmenettel utasította el: „ha csak egy ízben is rés üttetik azon az elven, hogy a kedvezőtlen időjárás folytán az országban mutatkozó gazdasági bajok orvoslására megindított állami akció keretében a kiosztandó anyagok csak kedvezményes áron, de nem ingyen lesznek kiszolgáltathatok, akkor ez az elv többé az egész vonalon nem lesz fenntartható, s a megindított akció elvesztvén eredetileg tervezett jellegét, egyeseknek állami költségen való ellátásává fog fajulni, ami mellett még csak az sem lesz ellenőrizhető és biztosítható, hogy vajon tényleg olyanok részesülnek-e az állam segélyében, akik magukat saját erejükből fenntartani nem képesek. Nézetem szerint a kedvezőtlen gazdasági viszonyok folytán beállott ínség enyhítésére és megszüntetésére irányuló állami tevékenység egyeseknek állami eszközökkel való eltartására soha ki nem terjedhet, s az állam az ily rendkívüli helyzetben reája háramló feladatoknak teljes mértékben megfelel akkor, ha az egyeseket éppúgy, mint a különböző társadalmi szervezeteket abba a helyzetbe juttatja, hogy mindannyiuknak céltudatos és egybevágó működése által az ínség enyhíthető és megszüntethető legyen.”

A segélyek kiszolgáltatásának szigorú feltételeit a kemény tél és az egyre fogyatkozó élelmiszer láttán a kormány kénytelen volt - igaz csak kivételes esetekben - felülbírálni. Egyes vidékeken az éhínség olyan méreteket öltött, hogy a kukorica is fontos élelmiszerré vált, de a község képviselő testületé megtagadta a szükséges kötelezvények kiállítását. Például a nehéz helyzetben lévő Kis-Küküllő vármegye lakói részére a földművelésügyi miniszter élelmezési célokra - a részletes összeírás alapján - községi kötlevelek ellenében 15 000 mázsa kukorica kiosztását engedélyezte. Ebből a keretből a főispán - a kötlevelek utólagos beküldésének kötelezettsége mellett - 100 mázsa kukoricát sürgősen Bábahalma községbe vitetett, mert ott 96 család már semmiféle élelmiszerrel nem rendelkezett. A főispán 1904. december 16-án kelt jelentése szerint több - közöttük Bábahalma - község képviselő testületé megtagadta a kötelezvények kiadását. A főispán attól tartott, hogy a megindított segélyakció zátonyra fut az éhínségben szenvedő családok kárára. Ezért a nyomorgók érdekében a főispán azt kérte a minisztertől, hogy a kukoricát egyenesen a községek terhére utalják ki, és a helyi hatóságok kötelesek legyenek azt kötelezvények hiányában is kiosztani. A kérelem alapján minisztertanács felhatalmazta a földművelésügyi minisztert, hegy „kivételes esetekben, ha annak szükségéről meggyőződik, s a törvényhatóság sem rendelkezik e célra megfelelő alappal, a minisztertanácsnak utólagosan teendő jelentés mellett tengerit élelmezési célokra ingyen is engedélyezhessen”. (1905. január 6-/29.)

334