Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)

1. kötet - B. Gróf Tisza István kormánya 1903. november 3-1905. június 18. - Vasutassztrájk

hadsereg, valamint a honvédség tartalékos és póttartalékos állományában voltak nyil­vántartva és a magyar állam területén lévő vasutak szolgálatában álltak. Az uralkodói szándék szerint a fenti legénységi állomány behívása a hadsereg, illetve a honvédség ki­egészítésére szolgál, de a magyar államvasutakhoz kap beosztást.766 Az uralkodói parancs megjelenésének napján - a vasúti ezred katonáinak köszönhetően - a budapesti pályaud­varokról jelentős számú vonatot sikerült elindítani. Ezeken a szerelvényeken már nem utazott katonai őrség, de a vasúti pályát őrszemek ellenőrizték. A zuglói sztrájktanyán április 22-én délelőtt, mintegy kétezer vasutas a Rákosi Pálya­udvar állomásfőnökét hallgatta, aki szerint a kormány a sztrájkolok követelése közül csak az alábbi pontokat nem fogadja el: az éjjeli pótléknak és a ruhaátalánynak minden dolgozóra való kiterjesztése; az előléptetéseket ne öt, hanem háromévenként hajtsák végre; a segéd-mozdonyvezetők besorolása az altiszti állományba. Az állomásfőnök nyu­galomra intette hallgatóságát, mivel a Demokrata Körbe délelőtt tíz órára tűzték ki azt a megbeszélést, amelyen a tervek szerint a sztrájkolok vezetői - a Végrehajtó Bizottság - Vörös Lászlóval megvitatják az átdolgozott memorandum pontjait. A találkozó elma­radt, mert az éjszaka - csupán lényegtelen pontokon - átdolgozott memorandum parla­menti benyújtására a sztrájkolok Vázsonyi Vilmost kérték fel, mert attól féltek, hogy az ún. sztrájktanya elhagyása után a hatóság megakadályozza visszatérésüket. A fenti egyeztetés elmaradása ellenére Vörös László és Vázsonyi Vilmos kihallgatást kértek a miniszterelnöktől, aki Lukács László társaságában még a délelőtt folyamán fogadta őket. A közvetítők semmi érdemleges fejleményről nem tudtak beszámolni, csupán arra kér­ték a kormányfőt, hogy egy teljhatalmú kormánybiztost nevezzen ki a tárgyalások foly­tatására. Tisza István nem fogadta el a javaslatot, és arra figyelmeztette a tárgyalókat, hogy a munkabeszüntetés folytatása esetén a sztrájkolok helyére új alkalmazottak felvé­telét szándékozik elrendelni.767 1904. április 23-án, az előző naphoz képest lényegesen több vonatot indítottak el a budapesti pályaudvarokról, mert a korneuburgi ezredből újabb századok érkeztek meg a fővárosba, és léptek szolgálatba.768 769 Az uralkodói parancsnak eleget téve délután Rudnay Béla főkapitány vezetésével a rendőrség lezárta a sztrájkolok zuglói gyülekező helyét és mindenkit igazoltattak. A mintegy 1300 vasutas személyazonosságának ellenőrzése után, 289 tartalékos állományba tartozó személy ott helyben megkapta a katonai behívó­ját. A hatósági intézkedés következtében 175 főnek a közös hadseregbe, 114 főnek pedig a honvédséghez kellett 24 órán belül fegyvergyakorlatra bevonulni.709 A katonai tartalé­kos állományba nem tartozó sztrájkolok szabadon elmehettek, és a sztrájktanya felszá­molása után a vasutasok kocsmákban és vendéglőkben vészelték át az éjszakát. A Tizen­766 Egyetértés, 1904. április 23. A király parancsa. 767 Egyetéités, 1904. április 23. Nincs béke! - Továbbá: Képviselőházi Napló, 1901-1905. XXIV. köt. 421. or­szágos ülés. 1904. április 22. 768 A közös hadügyminiszter megkeresésére a vasutasok munkamegtagadása során tanúsított magatartásu­kért több tiszt is miniszteri elismerésben részesült. (MNL OL К 149-1904-1-415. A kereskedelemügyi miniszter felterjesztése a miniszterelnök részére. 1904. június 18.) 769 Egyetértés, 1904. április 24. Jönnek a katonák. (A további katonai behívásokról intézkedett: MNL OL К 26-1904-XLI-1967. Nyíri honvédelmi miniszter távirata a hadkiegészítő kerületi parancsnokok részére. 1904. április 26.) 206

Next

/
Oldalképek
Tartalom