Szőcs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 54. (Budapest, 2017)
A "damus pro memoria" oklevéladás (előtanulmány)
18 Szőcs Tibor: Damus ipro memoria-oklevelek képviseli a legnagyobb súlyt, ahol Amadé székhelye (Gönc) és bírósági központja (Vizsoly) is megtalálható volt: az említett 28 DPM-nak pont a fele, 14 db. e megye kiadványa. Az Amadé-tartomány 1311 utáni feldarabolása után az említett környékbeli megyék (Szabolcs, Gömör) és a környéken új erőre kapó Borsák is folytatták a DPM-stílusú oklevéladást az egri káptalannal egyetemben, de a Drugetek kancelláriája már nem vette ezt át. Összességében tehát 144 DPM-oklevél köthető ehhez a régióhoz, ebből 137 az Amadé-tartomány területéhez (a teljes anyag szűk 40%-a). Az első ilyen oklevelek időben Amadé működésénél korábbiak, az utolsók pedig már a tartomány felbomlása után keletkeztek, de a többségének a kiadási ideje mégis az 1280-as évek vége és az 1310-es évek eleje közé esik. A másik nagyobb „régió", ahol ez a stílus virágzott, az a királyi udvar és a királyi kancellária, ide értve az alországbírói oklevéladást is. Legalább 114 oklevelet kapcsolhatunk ide kisebb-nagyobb valószínűséggel (a teljes anyag kb. 31%-a, a királynéi oklevéladást nem számolva ide, hiszen nekik önálló kancelláriájuk volt). Ezen kívül említettük, hogy a Kőszegi-família bizonyos tagjai is használták e stílust a kancelláriájukon, bár messze nem olyan nagy számban, mint Amadé és köre. Az ugyanezen időben kiadott Vas megyei vagy vasi ispáni okleveleket is a Kőszegi-oklevéladás számlájára írhatjuk, ahogy Amadé esetén az Újvár megyeit. Tágabban a nyugat-magyarországi DPM-oklevéladáshoz köthető 30 ilyen diploma, ebből 22-24-et a Kőszegieknek vagy hatásuknak tulajdoníthatunk. Megjegyzendő, hogy volt még egy olyan hely, ahol nem csak esetlegesen és alkalomszerűen, hanem nagyobb számban mutatkozott a stílus megjelenése, ez pedig az esztergomi egyházmegye. Lodomér mellett még két esztergomi érsektől ismerünk ilyen diplomát (Tűrje nembéli Fülöp, és Lodomér hivatali utódja: Gergely), és az esztergomi káptalan mellett a barsi főesperes, az esztergomi éneklőkanonok és a prépost is jegyzett egy DPM-t (ossz. 9 ide köthető oklevél). Az ország más régióiban, és egyéb nagy oklevélkibocsátóknál gyakorlatilag egyáltalán nincs jelen a stílus. Nem mutatható ki a szlavón bánok és az erdélyi vajdák oklevéladásában, és olyan nagy dunántúli hiteleshelyek esetén sem, mint pl. a fehérvári, vasvári vagy pécsi káptalan. Hogy mégis használták a nyugati országrészben a Kőszegiek hatásán túl is, arra csak két, 14. század első feléből, közepéről fennmaradt formulásgyűjtemény utal. Mindkettő leginkább a veszprémi egyházmegye területéhez köthető, és a sablonok között ott található egy-egy DPM-oklevél is.39 A stíluskönyvekben való, mind időben, mind térben atipikusnak mondható felbukkanások arra intenek, hogy az ilyen memoriálisok használata valójában kiterjedtebb lehetett, mint a fennmaradt anyag, de úgy véljük, hogy összességében mégsem torz a kép. Ha a dunántúli hiteleshelyeknél is annyira (vagy akár csak feleannyira) népszerű lett volna, mint például az egri káptalan esetében, annak biztosan jól látható nyoma marad. 39 362. sz., vö. Fejérpataky: Oklevél-formulák 63-65.; 335. sz., vö. Érszegi-Szelestei: Tankönyv töredékei 302-303.
