Szőcs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 54. (Budapest, 2017)
Regeszták
176 Szőcs Tibor Damus pro memoria-oklevelek (Pauler: Magyar nemzet története II. 444-445., vö. RA 3988. sz.). András nov. 14-én még az abádi révnél volt (már ha tényleg az ő levele a 161. sz. reg., vö. RA 3995. sz.), és nov. 23. előtt érkezett meg Budára (RA 3996. sz.). így a hadoszlást október második felére, novemberre tehetjük, amely kronológiailag jól beilleszthető a perhalasztás időrendjébe. 1295 késő nyarán, őszén pedig az anyakirályné, Tomasina Szlavóniába vezetett hadat, ami szintén októberben tért vissza (Pauler: Magyar nemzet története II. 445-446.). Bár a hadak élén ekkor nem a király állt személyesen, az oklevél nyilván ezt a sereget is a „király seregének" nevezné, hiszen országos hadfelkelésről volt szó itt is (a szöveg egészen pontosan azt írja, hogy in quindenis residentie exercitus domini regis. Nem tarjuk valószínűnek, hogy pusztán Tomasina személye miatt „domine regine" állna ott, hiszen itt a sereg királyi parancsra történő összehívására, nem a hadvezér személyére utalnak). A két évszám között nem lehet egyértelműen dönteni. 171: 1295. dec. 9., Esztergom - Lodomér esztergomi érsek Tamás prépost és az oklevéladó esztergomi egyházának káptalanja az oklevéladó színe előtt perbe fogta Miklós aranyművest (aurifabrum), esztergomi polgárt (civem Strigoniensem) az esztergomi Szent Domonkos-egyház kerületében élő újfalui (de Nova Villa de districtu ecclesie sancti Dominici de Strigonió) jobbágyai, ti. Malina falunagy (villicus), Chyto, Tamás, Kunch és azok feleségei, ill. Choto és Tamás megverése és megsebesítése, illetve gyalázkodás miatt (super iniuriis verbalibus). A megvádolt Miklós azt állította, hogy az újfalui jobbágyok és maga a föld is az övé, és a földet a megboldogult Fülöp esztergomi érsek, az oklevéladó hivatali elődje, ill. az oklevéladó által kibocsátott privilégiumok révén bírja. A káptalan erre azt felelte, hogy a föld az övék, mert cserébe kapták azért a földért, amely az esztergomi váralján (in suburbio castri Strigoniensis), a nyugati részén található, ahol az oklevéladó kertet és szárazmalmot (pistrinum) állíttatott, és erről ők is be tudják mutatni az ő privilégiumát. Végül az oklevéladó mindkét fél számára elrendelte, hogy mutassák be az irataikat. Amikor ez megtörtént, akkor látta, hogy a földet tényleg a káptalannak adták csere útján, és hogy nagy távolságra van az érseki szőlők helyétől, amit jelenleg is ugyanezen Miklós tart magánál. A préshely (locus torcularis) pedig, ahol egy kunyhó (reclinatorium sive tugurium) is áll - amelynek okán követelte Miklós magának a mondott jobbágytelkeket (terras sessionales) -, a szőlő határain belül fekszik. A jobbágyok pedig az érsek emberei és ő rendelte ki a vitatott földre őket. Éppen ezért a mondott telket az oklevéladó az esztergomi káptalannak ítélte örökös birtoklásra, és megparancsolta Abrahám comes fiának, écsi (de Ech) Arnoldnak, érseki udvari ifjúnak (familiaris iuvenes domus nostre), hogy iktassa részükre a földet, Miklósnak örökös hallgatást parancsolván. Miklós ugyanis a sajátja okán egy másik földet igyekezett elfoglalni, ám az ő oklevelei nem tartalmazták a szomszédos birtokosokat, de a káptalan oklevele megnevezte a föld határosait. Ezen kívül vízkereszt nyolcadának harmadnapján [jan. 15.] az oklevéladó esztergomi kápolnájában Péter dékánkanonok, vagy János comes, vagy a káptalant képviselő három emberből egyvalaki tegyen esküt Miklós ellenében arról, hogy ő a Kis-Duna és a Tapolca-víz gátja közötti (inter minorem Danobium et inter clausuram aque Taplucha) föld után már négy éve nem
