Szőcs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 54. (Budapest, 2017)
Regeszták
156 Szőcs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek nűbb, hogy ezt a kiadványt is Marcellhez köthetjük, és az árpilisi oklevél Márton alországbírótól valóban 1296-ban kelt. Ld. még Szőcs: Kinek az embere 265-267. 144: [1293.?] szept. 1., Buda - Marcell alországbíró? Poroszlói (de Puruzlov) Gyula fia István - akinek a nevében serviense: szemerei (de Zemere) Vruz vállalta el a határnapot - köteles Szent Mihály nyolcadán [okt. 6.] személyesen választ adni az egri káptalan ellenében, akinek a nevében Santhus mester, a káptalan kanonoka és dékánja jelent meg. István a válasz előtt fizesse meg azt az öt bírságot, amelyeknek fejében a káptalannak már átengedték az ő birtokát is, miként ez egy korábbi oklevélben olvasható. Ezen kívül ugyanekkor fizesse meg a hatodik bírságot is azért, mert a végső határnapra, Szent István nyolcadára [aug. 26.] nem jött el személyesen, és a maga helyett küldött Vruz nem adott választ, sem elégtételt az öt bírságért, miként kellett volna. Vruz ezen kívül az ura nevében bemutatta a király levelét a per elhalasztásáról, és bár a király megparancsolta az oklevéladónak, hogy a folyamatban lévő ügyeket semmiképpen ne halassza tovább, e miatt most mégis megtette. Ha István Szent Mihály nyolcadán nem jelenne meg és a bírságokat sem fizetné ki, akkor a káptalant ismét bebocsátják István birtokára, semmilyen ellenmondással nem törődve. D. Bude sext. die oct. s. regis Stephani. Eredeti Heves Megyei Levéltár, Egri székesfőkáptalan magánlevéltára 19. 6.1. 88. (DF 210746.) Kiadása, fordítása: Heves 49. 1271-ben még élt István apja, Gyula (Heves 36.), ám 1277-ben már István adott engedélyt poroszlói határosként egy birtokeladásra (Heves 45.), Gyula tehát e két időpont között halt meg, valószínűleg ez az oklevél keltének alsó határa. István még 1310-ben is élt, ám 1299 februárjában nemzetségi rokonaival együtt elcserélte Poroszló birtokot Rátót nb. Domonkos tárnokmesterrel. Innentől kezdve bármikor is bukkan fel, nem nevezik többé „poroszlóinak" (1299: RA 4271. sz.; 1300: HO VIII. 414-415.; 1301: AOkl I. 144. sz.; 1310: 288. sz. reg.). Ez az oklevél tehát 1272-1298 közé keltezhető. Ebbe jól beleillik az is, hogy az itt megjelenő serviens, szemerei Tamás fia Orosz 1279 és 1296. évi forrásokban tűnik fel (Heves 51-52.; 173. és 185. sz. reg.). Santhus egri kanonokot csak itt említik, ezért felbukkanása sem szűkíti le ennél jobban az időhatárokat (vö. E. Kovács: Egri káptalan 19-22.; Fehértói: Személynévtár 691.). Az oklevél Borsa Iván szerint alországbírói kiadvány (Heves 115. 69. jz.), ami a kelethelye és stílusa alapján igen valószínű. A hátoldalon egy kb. 37-40 mm-es (nem tisztán mérhető) körpecsét foltja látható, amely a korszak alországbírói közül egyedül Marcell alországbíró pecsétjével egyezik (Olivér alországbíró kb. 40 mm-es sigillumot használt, így az ő esetében a folt kicsit nagyobb lenne). Ez esetben az oklevelet csak 1293-ra keltezhetnénk, ám nem tudjuk biztosan, hogy Marcell ez év szeptember 1-jén tényleg alországbíró volt-e. Marcell utoljára 1293. márc. 31-én bukkan fel, utódja, Márton pedig 1293. szept. 12-én először. Márton egy 1293. ápr. 15-i oklevelét 1296-ra is datálhatjuk, egy 1293. aug. 14-i alországbírói diplomát pedig mindkettejükhöz köthetjük (Zsoldos: Archontológia 35-36.; Körmendi: Marcell pecsétje 123-124.; 143. sz. reg. és kommentárjai). Ezek alapján elképzelhető, hogy Marcell még szept. 1-jén is hivatalban volt, és a csere csak szept. 2-12 között történt (ez esetben az ápr. 15-i, Mártonhoz köthető oklevelet csak 1296-ra keltezhetjük). Nem lehetetlen azonban az sem, hogy a kiadvány mégsem alországbírói oklevél, vagy az, ám egy általunk ismeretlen, de Marcellhez hasonló méretű pecsétet használó tisztviselőről van szó. Ld. még Szőcs: Kinek az embere 265-267.
