Erdélyi okmánytár 4. (1360-1371) - Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 53. (Budapest, 2014)

Oklevélkivonatok (1-1046. sz.)

356

1371. február 2.-március 12.

nemesek, fiaik és utódaik tehát, az ország szokásának megfelelően, saját és nemzetségük összes örökölt birtokából a leánynegyedet nem földben, hanem pénzben adják ki.

Tartalmi ái Nadabi László erdélyi alvajda 1413. október 27-i oklevelében, Suky cs It (DF 255292). A leírás szerint pátens alakban bocsátották ki. □ Közlés: DocRomHist C, XIV. 7-8 (román fordításban is). □ Regeszta: ZsOkl TV. 1225. sz. (tévesen 1374. január 22-re keltezve).

910. [1371. február 2. után] A Clusmonustra-i Szűz Mária-monostor konventje János erdélyi alvajdához. 1371. január 13-i kérésére (905. sz.) Ágoston fia: János alvajdai ember, János frater pap konventi kiküldött tanúbizonysága mellett, február 2-án (in Purif. virg.) és a következő napokon Pyspiky-i (d) Mihályt, oklevelei értelmében, ellentmondás nélkül bevezette Zenthpeter- és Zenthmartun-birtokbeli részeibe.

Keltezetlen fogalmazvány, hártyán, pecsételés nyoma nélkül, DL 27432. □ Közlés: DocRomHist C, XIV. 9-10 (román fordításban is).

911. 1371. február 28. (Bude, f. VI. a. Reminiscere) [I.] Lajos király Péter fia: János, Michael fia: Ladislaus és Mathias Tolmach-i comesekhez. Tolmach nevű jószágukért cserében, ugyanazon a jogon, amelyen ezt is bírták, Martonfalvát (villam Sancti Martini) engedte át nekik, más általuk kért falvakkal együtt. Erről privilégiumot is kész kibocsátani, ha megjelennek színe előtt. Ezért Dalmach-ot [!] minden hozzá tartozó joggal, régi határai között, halogatás nélkül adják beiktatásukra kiküldött káplánja: Martin Zybin-i dékán, illetve a Lanchcron-i vámagy kezére, hogy e várhoz csatolják. Ellenkező esetben utasítja az említett várnagyot Tolmach elvételére, mert szüksége van a birtokra (de qua carere nullomodo possumus). (H. G.)

Ái Pálóci László országbíró 1468. október 19-i oklevelében, Draskovich cs It: Archivum maius, fase. 71, nr. 23 (DF 282632). A leírás szerint eredetijét pátens alakban állították ki, megerősítése hátlapon, a király kispecsétjé- vel [?] történt, az ügy relatora pedig [Bergzabemi Vilmos] pécsi püspök volt.

912. [1371. március 12.?] Lorenz comes, továbbá a veresmarti (de Ruffomonte) villicus, Nagycsűri (de Magno horreo) Albert és Konrád, a kistoronyi (de villa Epponis) villicus, Schever Peter és négy másik segesvári (de castro Sches) polgár, Kozd-i Nikolaus comes, Schais-i Georg comes, Luschkirg-i Michael comes, Szebeni (de Cibinio) Nunnen- klepil Michael és Servatius, Alsóapoldi (de Appoldia inferiori) Mathias comes, valamint az erdélyi hét [szász] szék provincialis vénei (seniores) bizonyítják, hogy az 1371. február 26-án (f. IV. p. Invocavit) Szebenben a király ügyeiben tartott gyűlésükön (colloquium) a Rychau-i és a Kelnyk-i vének bizonyos határvitájukat ítéletük alá bocsátották. Nem akarván elhamarkodott döntést hozni, a feleket - meghallgatásuk és pátens okleveleik megtekintése után - március 12-re (ad quind. f. IV. p. Invocavit) hívták vissza, mely idő alatt, mindent meghányva-vetve, a Kelnyk-iek kérését találták jogosabbnak, ezért a vitatott erdőt és szederjest (rubetum) nekik ítélték, az alábbi határok között: Primo a dextris ipsius ville Kelnyk ad cacumen montis, sub quo scaturit fons dictus Haszelbrun, et ulterius