Zsigmondkori oklevéltár XI. 1424 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 49. Budapest, 2008)
Név-, tárgy- és számmutató
A mutató némi módosítással az előző kötetek gyakorlatát követi. Személynevek. Egyetlen eset kivételével nem tartalmazza Zsigmond király nevét és rangját (az egész kötetben Zs.-vel rövidítve), továbbá a külföldi jobbágyok és egyes nehezen meghatározható, a magyar kutatás számára érdektelen külföldi személyekét. Ugyanakkor tartalmazza az átírt oklevelekben szereplő személyneveket, zárójelben jelölve előfordulásuk évét. A magyarországi jobbágynevek sem kerültek mutatózásra, ám, hogy mely oklevelekben találhatók, azt a birtok, a jobbágy és a jobbágynévsor címszó alatt lehet megtalálni. (Ha egy oklevélben háromnál több azonos helyen lakó jobbágy szerepelt, akkor a jobbágynévsor címszó alatt található meg az adott oklevél tételszáma.) A polgárnevek önállóan, a polgár címszónál és a város (lakhely) nevénél is megtalálhatók. a) Ha a személy neve egyedül áll, sem rangja, sem tisztsége nem ismert, akkor „családneve” cs. jelzéssel, a keresztnév elhagyásával szerepel. Ugyanez a helyzet azoknál a birtokpereknél és birtokosztályoknál, ahol egy család több tagja fordul elő. b) A „családneveket” az adott oklevélben előforduló alakjukban, mai helyesírással vagy fonetikusan írjuk. c) A ragadványnevekről utalás történik a birtoklást jelölő „előnév”-re. Ugyancsak utalás jelzi a mutatóban azt, ha a család több néven fordul elő. d) A később „előnévként” szereplő birtoknevek minden esetben nagybetűvel kezdődnek. e) A rangok és tisztségek is mutatózva vannak, ezeknél utalás történik viselőjük nevére. A királyi, nádori, országbírói, vajdai, báni, megyei, érseki emberek, ügyvédek és más társadalmi (fogott bíró) funkciót betöltők neve mellett megbízatásuk szintén olvasható, de a funkciónál csak az érintett kivonatok/regeszták száma található. Ellenben a hiteleshelyi kiküldöttek általában csak annál az intézménynél szerepelnek, amelyik kiküldte őket, kivéve, ha az illető személynek volt valamilyen javadalma (pl. kanonok, pap), mert akkor a nevénél is mutatózásra került. f) A méltóságot vagy tisztséget viseltek neve után azok a méltóságok vagy tisztségek szerepelnek, melyeket az illető 1424-ben is viselt, vagy amelyekről a kötetben idézett oklevélszövegekben említés történik; az utóbbi esetben az évszám vagy évkör megjelölésével. (Ezek megállapításánál Engel Pál Archontológiája volt segítségünkre. Abban az esetben, ha más munka alapján történt az azonosítás, arra minden esetben utaltunk.) g) Az összetett birtoknevekből képzett családnevek előfordulási alakjukban szerepelnek. h) Azokban az esetekben, amikor a helység és annak -i képzős családneve csak ugyanazokban a kivonatokban/regesztákban szerepel, a családnév önálló mutatózása elmarad. i) Ugyanakkor, ha a helység és annak -i képzős egyháza, papja, plébánosa vagy jobbágynévsora szintén az előbbihez hasonlóan szerepel, akkor a helységnév önálló mutatózása elmarad. j) Ha a helység plébánosának csak a keresztnevét ismerjük és csak egyetlenegyszer szerepel, a személynévnél nincs mutatózva. Helynevek. A kötetben található valamennyi helynév megtalálható a mutatóban. a) A mutató a helynevek középkori névalakját adja meg mai helyesírással/fonetikusan. Azokban az esetekben, ha a mai névalak eltér ettől, utalás segít. A helynevek után zárójelben az a középkori megye (a külföldieknél ország) szerepel, amelyben található volt. Ha megyehatáránál fekvő birtok két megyénél fordul elő, úgy mindkét megyénél csak a megfelelő számok szerepelnek. Amennyiben a régi név nem volt azonosítható, úgy dőlt betűkkel szedve szerepel a helység neve. b) Az összetett helynevek mindenkor előfordulási alakjukban szerepelnek, de az alapszónál ennek minden - kivéve a Kis- és Nagy- előtaggal ellátott helységeket - alakjára utalás történik. c) Ha a helységnek több neve volt, úgy az egyes nevek mellett csak azok a számok szerepelnek, ahol az a név fordul elő. Földrajzi nevek. Az eddigi kötetektől eltérően csak a nevüknél kerültek felgyüjtésre, s mellettük szerepel, ha megállapítható volt, hogy mik azok (folyó, patak, víz, domb, völgy). Tárgyszavak. A tárgyak és fogalmak esetében lehetőség szerint ragaszkodtunk a szövegben szereplő szóalakhoz, de éltünk a rokon fogalmak átfogó kifejezés alatt történő összevonásának lehetőségével is. Továbbá az előző kötetekhez képest több változtatást is bevezettünk: A különböző erőszakos cselekmények (gyalázkodás, gyilkosság, sebesítés stb.) mutatózása elmaradt. Ugyanakkor a keresést megkönnyítendő néhány esetben éltünk a bokrosítás lehetőségével (a mutatóban már