Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei 1956. nov. 7–1958. jan. 25. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 48. Budapest, 2009)

32. 1957. július 11.

MT ülések jegyzőkönyvei 1957. július 11. ges gépkocsik leadására vonatkozó határozatát36 több miniszter nem hajtotta végre, és emiatt olyan helyzet állt elő, hogy 40 járásnál nincs egyetlen személy- gépkocsi sem, mintegy 30 járási tanácsnál pedig mindössze 1 személygépkocsi áll rendelkezésre, és így az aratás-cséplés-felvásárlás időszakában a járási taná­csok apparátusa nem képes feladatait ellátni. A vitában részt vettek: Kossá István elvtárs, Czottner Sándor elvtárs, Nagy Józsefné elvtársnő, Révész Géza elvtárs, Csergő János elvtárs Kassa István elvtárs javasolta, hogy a Minisztertanács hívja fel a minisztereket a Gazdasági Bizottság határozatának haladéktalan végrehajtására. Czottner Sándor elvtárs bejelentette, hogy a Gazdasági Bizottság határozatát nem tudja végrehajtani, mert az olyan kocsi állományra vonatkozik, amelyik október 23. előtt tényleg megvolt, az ellenforradalmi események következtében azonban gépkocsi állománya megcsappant, és így a szénbányászati trösztöknek, valamint a munkásőrségnek átadott gépkocsikon túl további kocsikat leadni nem tud. Nagy Józsefire elvtársnő kifogásolta, hogy a Gazdasági Bizottság határozatát az érdekelt miniszterek meghallgatása nélkül hozta, a határozatról a miniszterek érte­sítést sem kaptak, és ilyen körülmények között következett be az, hogy a határoza­tot nem is hajtották végre. Bejelentette egyébként, hogy amint a határozatról tu­domást szerzett, az ellen Apró Antal elvtárshoz fellebbezést nyújtott be. Csergő János elvtárs felszólalásában egyetértett Czottner Sándor és Nagy Józsefné elvtársak felszólalásaival. Kossá István elvtárs javasolta, hogy a kormány hatalmazza fel a kérdésnek az érdekelt miniszterekkel való újbóli megtárgyalására és ennek alapján új előter­jesztés benyújtására, egyben kérte, hogy a belügyminiszter vizsgálja meg, mi­lyen alapon kért a munkásőrség az egyes minisztériumoktól kocsikat, amikor a munkásőrség gépkocsi ellátása központilag lett biztosítva. Révész Géza elvtárs javasolta, hogy a honvédségtől leadásra kerülő gépkocsikat a közlekedés és postaügyi miniszter bocsájtsa a tanácsok rendelkezésére. A kormány Kossá István és Révész Géza elvtársak javaslatát elfogadta. 3. A munkaverseny és élüzem címekért folyó verseny Előadó: Somogyi Miklós elvtárs Somogyi Miklós elvtárs bejelentette, hogy fenti tárgyban előterjesztést nyújtott be a Minisztertanácshoz, melyet a Titkárság nem tűzött napirendre azzal, hogy az abban foglaltak ügyében a Gazdasági Bizottságnak kell előzetesen állást fog­1,1 A GB 1957. április 15-ei határozatáról van szó. 623

Next

/
Oldalképek
Tartalom