Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei 1956. nov. 7–1958. jan. 25. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 48. Budapest, 2009)

Bevezető

Bevezető

ban foglalt többi kérdéscsoportban - a gazdaságirányítási reformon kívül - egyáltalán elkezdődött-e a munka, s ha igen, az milyen eredménnyel zárult. Arról sincs tudomásunk, hogy mi lett Gál Tivadar feljegyzésének sorsa. A kormánynyilatkozatban ígért rendelkezések egy részét a kormány kidolgozta, és arról jogszabályt is alkotott, de a kormányprogram sem összességében, sem egyes elemeiben, sem az állami, sem a párt irányító testületéi üléseinek napirendjén nem szerepelt 1957 folyamán.

Ebben az is szerepet játszhatott, hogy az MSZMP politikai platformján álló többpártrendszer bevezetése fokozatosan lekerült napirendről. A többpártrendszer lehetőségét a párt- és kormánynyilatkozatok ugyan tételesen nem zárták ki, de nem is tartották fenn. Az 1957. február 26-ai IKB-ülésen módosított politikai irányvonal végleg elvetette a többpártrendszerre való visszatérés gondolatát. Az MSZMP vezető testületéinek ülésén 1957 elejétől egyre ritkábban került szóba a többi párt ügye, akkor is leginkább csak egyes személyeket illetően. Amikor az Ideiglenes Intéző Bizottság 1957. április 23- ai ülésén napirendre került a kormány tagjaira és kinevezésük módjára vonatkozó javaslat, Kádár szükségét érezte, hogy külön megindokolja Kovács Béla, Erdei Ferenc, Bognár József és Kisházi Ödön jelölését. Hangsúlyozta, hogy az említett négy személyt nem pártok képviselőjeként kívánja szerepeltetni, ennek ellenére úgy vélte, kormánytagságuk esetén jó időre „elvetik a koalíció gondját”. A kiszemelt koalíciós partnerek közül egyedül Kisházi Ödön vállalta a kormánytagságot, még az Erdei Ferenc helyére szánt Nánási László sem állt kötélnek, így nem sikerült népfrontosabb színezetet adni a kormánynak.

A kormány tevékenysége, fontosabb döntései

A Kádár-kormány a kezdeti időszakban alapvetően két kérdés megoldására koncentrált: a hatalom megszilárdítására és a forradalmi események okozta gazdasági károk felszámolására.

Kádár és minisztertársai megközelítően sem voltak tisztában azzal, hogy a központi államigazgatási apparátusban kikre számíthatnak, hiszen a minisztériumokban már november 4-e előtt megindultak a tisztogatások, az irányítást forradalmi bizottságok vették át.

Az első kormányülés döntései, mint a kormánybiztosi rendszer bevezetése, a Közellátási Kormánybiztosság létrehozása a rendkívüli helyzetre utaltak. 1956. november második fele, december eleje a hatalom visszaszerzésének kíméletlen teendőivel telt el. Kézbe kellett venni az államapparátust és a vállalatok vezetését. A legfontosabb feladat a törvényes államigazgatási szervek jogkörének visszaállítása volt. A közalkalmazottakat 1956. november 10-ig kötelezték a munka felvételére, az állami tisztviselők sztrájk idejére nem kaptak fizetést, a forradalmi bizottságokat politikai tanácsadó testületté minősítették, majd december elején megszüntették, felszólították az eltávolított vezetőket pozícióik elfoglalására, megfosztották a munkástanácsokat az igazgatókra vonatkozó munkáltatói jogaiktól. Az 1956. december 6-án elhatározott létszámcsökkentés célja az óriásira duzzadt államapparátus egyszerűsítésén túl szintén az államapparátus megszilárdítása volt, és a végrehajtás során fontos szemponttá vált „a kormány ellen aktív harcot folytató elemek” azonnali eltávolítása, akikkel szemben fegyelmi úton kívántak eljárni, mert úgy minden igény kielégítése nélkül azonnal elbocsáthatók voltak.

Mint arra Kádár a párt vezető testületének ülésén is utalt, a kormány kezdeti te31