Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei 1956. nov. 7–1958. jan. 25. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 48. Budapest, 2009)
13. 1957. január 24.
sák. Ennek megszervezéséért a kormány Dögéi elvtársat tette felelőssé. A sajtónak is megfelelően kell foglalkozni a rendeletek tartalmával. 2S 3. Az állami gépjárművek üzemben tartásának szabályozása26 Előadó: Kossá István Meghívottak: Katona Antal, Máthé István, Kovács Tibor, Szász János A kormány az előterjesztést a következő módosításokkal fogadta el: a) Világossá kell tenni, hogy a rendelet a társadalmi és szövetkezeti szervekre csupán az új gépkocsi beszerzés módját illetően terjed ki. A rendelet további intézkedései csak az állami tulajdonban lévő gépkocsikra vonatkozik. b) A 6. §. (2) bekezdésében félre nem érthető módon kell megállapítani, hogy a miniszteriek] csak az alája tartozó költségvetési szervek gépkocsija tekintetében gyakorolhatnak szervek közötti átcsoportosítási jogot. 7 c) A 8. §. (1) bekezdését ki kell egészíteni a Legfelsőbb Bíróság elnökével, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével.28 A 8. §. (1) bekezdés c) pontja úgy értendő, hogy a kormány tagjait megillető gépkocsi használat jár a minisztériumok vezetésével megbízott személyeknek is, ezt azonban a jelenlegi állapot átmeneti jellege miatt külön szabályozni nem kell. d) A 9. §. (2) bekezdését úgy kell módosítani, hogy a szolgálati gépjármű havi 3000 km-nél nagyobb igénybe vételét a közlekedés- és postaügyi miniszter engedélyezheti.29 A 9. §. (4) bekezdését úgy kell módosítani, hogy a vállalat igazgatójának, főmérnökének és főkönyvelőjének a szolgálati 2:1 Lásd erre: „Kormányhatározat a mezőgazdasági ingatlanok tulajdoni és használati viszonyainak rendezéséről.” Népszabadság, 1957. február 3.; „Mindenki érdeke: Biztosítsuk a földek zavartalan visszaállítását." Népszabadság, 1957. február 5. 26 Az előzményekre lásd a 9. sz. dokumentumot. 27 A rendelettervezetben ezt a következőképpen fogalmazták meg: „Az illetékes miniszter a felügyelete alá tartozó szervek által üzemben tartott gépjárművek közül egyes gépjárműveket más - a felügyelete alá tartozó - szervhez meghatározott időre vagy véglegesen átrendelhet.” 28 A 8. § a járandósági gépkocsi használatára jogosultak körét szabályozza. A tervezet szerint ezek: az Országgyűlés elnöke és alelnökei, az Elnöki Tanács elnöke és titkára, a Minisztertanács elnöke és tagjai, az Országos Tervhivatal elnöke, a legfőbb ügyész és a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke. 29 A tervezet szerint szolgálati gépjárművel csak havonta 3000 - évi 36 000 - kilométert lett volna szabad megtenni, s csak az engedélyezett út megtételéhez szükséges üzemanyag mennyiség volt kiutalható. MT ülések jegyzőkönyvei 1957. január 24. 183