Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei 1956. nov. 7–1958. jan. 25. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 48. Budapest, 2009)

49. 1957. december 23.

MT ülések jegyzőkönyvei 1957. december 23. A termelőszövetkezeti mozgalom egészséges fejlesztésének legfontosabb feltéte­le, hogy a helyi párt- és állami szervek támogatásával maguk a tagok szervezzék a termelőszövetkezeteket, és ennek érdekében elsősorban ők végezzenek felvilá­gosító munkát a dolgozó parasztság körében. Ugyanakkor gondoskodni kell a termelőszövetkezeti mozgalom tervszerű fejlesztéséről. Ennek érdekében első­sorban ott, ahol a kedvező feltételek megvannak, a községi tanácsok a dolgozó parasztok bevonásával készítsenek tervet arra, hogy termelőszövetkezet alakulá­sa esetén a község adottságainak figyelembevételével hol legcélszerűbb az üze­mi központ kialakítása. A földművelésügyi miniszter az Országos Tervhivatal elnökével, valamint az érdekelt miniszterekkel és az országos hatáskörű szervek vezetőivel együtt az anyagi eszközöket úgy csoportosítsa, hogy ezzel is alátámassza a mezőgazdaság szocialista átszervezését. A termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztését elősegíti a termelőszövetkezeti tagok öregségi nyugdíjának biztosítása. Ezért a kormány előterjesztést tett az Elnöki Tanácshoz a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagjairól való gondos­kodás további kiterjesztéseképpen 1958. évtől kezdve a kötelező kölcsönös nyugdíjbiztosítás bevezetésére. Megjegyzés: Az erre vonatkozó részletes javaslatot nem kívánjuk felvenni, mert e tárgyban a kormány december 5-én határozatot hozott. 17. Annak érdekében, hogy az egyénileg gazdálkodó parasztság az eddiginél nagyobb mértékben járuljon hozzá a szocialista építés terheihez, a Pénzügymi­nisztérium által kidolgozott tervnek megfelelően - a jövedelemadó emelésén és progresszívabbá tételén kívül - a községfejlesztési járulékot - az ez évi 10%-kal szemben - az együttesen kezelt közadók mértékének 20%-áig lehet emelni. Az ilyen címen befolyt összegnek mintegy 50%-át kizárólag a mezőgazdaság fej­lesztésére, elsősorban olyan beruházásokra kell fordítani, amelyek egyben előse­gítik a mezőgazdaság szocialista fejlesztését. (Pl. rét- és legelőjavításra, öntöző- berendezések létesítésére, vagy meglévő öntözőberendezések átalakítását célzó beruházásokra, gyümölcstermelő körzetekben nagyobb tároló helyiségek építé­sére, eróziós károk elhárítására, növényvédő gépek beszerzésére stb.) Az Orszá­gos Tervhivatal elnöke gondoskodjék arról, hogy legalább 50%-nak megfelelő ellátottságig az anyagfedezet e célra is rendelkezésre álljon. 18. A földművelésügyi miniszter 1958. március 15-ig terjesszen a kormány elé javaslatot a termelőszövetkezeti mozgalom számszerű fejlesztésével szükségessé váló tagosításra. Megjegyzés: A 17., 18. pontokat belső határozatba kell foglalni. 19. A jelen határozatban foglalt gazdasági intézkedéseket a földművelésügyi miniszter a termelőszövetkezetek folyamatban lévő termelési tervkészítési mun­kájában juttassa érvényre. A kormány felhatalmazza a földművelésügyi minisz­tert, hogy meghatározza azokat a kizáró okokat, amelyek miatt - az érdekelt miniszterekkel egyetértésben - megvonhatja vagy csökkentheti a jelen határo­1089

Next

/
Oldalképek
Tartalom