Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei 1956. nov. 7–1958. jan. 25. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 48. Budapest, 2009)

49. 1957. december 23.

1957. december 23. MT ülések jegyzőkönyvei gyűlés egyes bizottságai különböző részletkérdésekben észrevételeket tettek, és így újból vissza kellett az anyagot a kormány elé hozni. Ezt a módszert nem tartja helyesnek, és szükséges, hogy erre az Országgyűlés elnökének figyelmét is felhívják. Kádár János elvtárs egyetért azzal, amit Apró Antal elvtárs szóvá tett, de meg kell mondani, hogy azt sem lehet helyesnek minősíteni, hogy a kormány által letárgyalt szöveg országgyűlési bizottsági tárgyalásánál a kormány képviselője a szöveggel kapcsolatos különböző módosításokba bocsátkozzék bele. A kormány által elfogadott szöveg a kormány minden tagját kötelezi, és attól önhatalmúlag nem térhet el. A kisiparban foglalkoztatottak számát illetően a segédek száma maximálisan 3 legyen, és ott lehet 3 tanuló, ahol 3 segédet alkalmaznak. Alkalmi egyesülések­nél az alkalmazottak száma maradhat annyi, amennyit az előterjesztés tartalmaz. Az építőiparnál úgyszintén. Minthogy az a körülmény, hogy valamennyi iparágban a kisipari engedélyek kiadásának megtiltása jelentős politikai kérdés is, helyes volna, ha az ilyen vo­natkozású rendelkezéseket kiadás előtt a Gazdasági Bizottság jóváhagyná.8 2. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek gazdasági megerősítését és fejlesztését szolgáló intézkedések4 Előadó: Dögéi Imre elvtárs Meghívottak: Magyari András elvtárs, Keresztes Mihály elvtárs, Márczis Antal elvtárs, Ajtai Miklós elvtárs, Szász János elvtárs A vitában részt vettek: Dögéi Imre elvtárs, Kiss Árpád elvtárs, Kossá István elv­társ, dr. Szénási Géza elvtárs, Kovács Imre elvtárs, Czottner Sándor elvtárs, Csergő János elvtárs, Dobi István elvtárs, Varga András elvtárs, Apró Antal elvtárs, Tausz János elvtárs, Karádi Gyula elvtárs, Kisházi Ödön elvtárs, Antos István elvtárs, Trautmann Rezső elvtárs, Kádár János elvtárs, [Ajtai Miklós] Kiss Árpád elvtárs bejelenti, hogy az előterjesztés 12. oldalán szereplő anyagel­látási számok a Dögéi elvtárssal történt megállapodás alapján módosulnak. Kéri, hogy a határozat a módosított számokat tartalmazza. Kossá István elvtárs a 12. oldal b) pontjában szereplő 60 km bekötő út építéssel egyetért, de megjegyzi, hogy a bekötő út a tanácsok hatáskörébe tartozik és nem tartja helyesnek, ha a kormány határozatával belenyúl a tanácsok hatáskörébe oly módon, hogy a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumot kötelezi a szóban lévő út megépítésére. * 9 S; A kormány határozatát nem rögzítették. Lásd az 1958. évi 9. sz. tvr-t a Magyar Közlöny 1958. február 18. 16. számában. 9 Az előterjesztést lásd a Mellékletben. 1058

Next

/
Oldalképek
Tartalom