Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár III. (1340-1359) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 47. Budapest, 2008)
ELŐSZÓ
ELŐSZÓ Kereken tíz esztendeje annak, hogy az Erdélyi Okmánytár első kötetét a Magyar Tudományos Akadémia Kiadója 1997-ben a Magyar Országos Levéltár forráskiadványainak sorozatában megjelentette. Ez volt az első kézzelfogható jele az évtizedek óta tetszhalálra kárhoztatott erdélyi magyar történetkutatás újraéledésének. Azokat az Erdélyi MúzeumEgyesületben alaposan kidolgozott terveket ugyanis, amelyek az erdélyi magyar levéltárügy, forráskiadás és történetkutatás korszerűsítését célozták, nem sokkal a munkálatok elindulását követően a kommunista államosítás időszerűtlenekké tette. Az 1950 utáni fél évszázadban azonban, az erdélyi magyar tudománytörténet valóságos csodájaként, a feloszlatott Erdélyi Múzeum-Egyesület érintett kutatói egyéni kedvtelésként tovább folytatták a középkori okmánytár munkálatait. Ennek a hivatástudatnak köszönhető, hogy az 1990-es politikai fordulatot követően az első kötet után viszonylag rövid időn belül, 2004-ben, sor kerülhetett az Erdélyi Okmánytár második kötetének a közreadására. Most pedig az Erdélyi Múzeum-Egyesület fennállása 150. évfordulójának megünneplésére a harmadik kötet közzétételével készülhetünk - európai közösségben is a tudományos kutatáshoz méltatlan korábbi korlátozások közé kényszerítve. A diktatúra idején baráti beszélgetések során az egykori munkatársak között nemegyszer szóba került, hogy - ha hagynának - milyen kiadvánnyal lehetne leginkább segíteni az erdélyi középkori kutatásokat. Amikor tehát 1997-ben megnyílt a lehetőség az Okmánytár első kötetének közzétételére és a feladat e sorok írójára hárult, mindent úgy igyekeztünk megoldani, ahogyan azt egykor közösen elképzeltük. Ezt a célt szolgálta az első kötetben három nyelven közzétett előtanulmány az okleveles források erdélyi kutatásáról. Számoltunk azzal, hogy az erdélyi latin írásbeliség magyar és szász ága sem vehető egy kalap alá, és érzékeltük a XV. század közepétől jelentkező cirill írásosságnak az említettektől gyökeresen eltérő sajátosságait is. Mindezek nyomán alakultak ki az Okmánytárnak azok a sajátos megoldásai, amelyek némileg megkülönböztetik mind a magyar, mind a román vagy szász jelenlegi hasonló forráskiadványoktól. E sajátságos megoldások felől a kiadványunk használói a második kötet előszavában kaphatnak tájékoztatást. Az Erdélyi Okmánytár célkitűzéseit, a kötetek szerkezetét illető végleges megoldásokat nem érintik azok az apró, gyakorlati célú módosítások, amelyek bevezetését a munka során szerzett újabb és újabb tapasztalatok teszik kívánatossá a továbbiakban. Három kötet szerkesztésének tapasztalatai nyomán a további kötetek anyagának gyűjtése során fokozott figyelmet fordítunk az erdélyi vajdaság világi és egyházi közéletében szerephez jutott magyarországi személyek vagy Magyarországon szerephez jutott erdélyiek pályájára vonatkozó adatokra. Abban, hogy mi tekintendő erdélyi adatnak, továbbra is