Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. B. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

s csak azoknak a közalkalmazottaknak adják meg, akiket a magyar állam a trianoni területről 1938. után küldött szolgálati érdekből a kérdéses területre. 2. Egy értekezlet alkalmával a Belügyminisztérium annyiban változtatta meg ezt az álláspontját, hogy jellegre való tekintet nélkül megadja a betelepülési engedélyt azoknak a közalkalmazottaknak, akik a csehszlovák hatóságok kitelepítési jegyzékén szerepelnek. Ezzel a megoldással kapcsolatban a következő kérdések merülnek fel: Tudvalevő, hogy a csehszlovák hatóságok által összeállított névjegyzék nem csak nagyon felületes, hanem túlhaladott álláspont. Júniusban volt a reszlovakizáció, és augusztusban, amikor a jegyzéket átnyújtották, még nem döntöttek az illetékes hatóságok, kinek a szlováknak-jelentkezését ismerik el, kiét nem. Ennek következtében a névjegyzékben nagyszámban szerepelnek olyan egyének is, akik nyilvánvalóan ott maradnak, és már állásban is vannak. - Megállapítható azonban az is, hogy a tanítókkal kapcsolatban a névjegyzék összeállításánál kétféle szempont érvényesült: vannak vidékek, ahol a tanítókat a kitelepítendők jegyzékébe vették fel, mert értelmiségiek. Másutt viszont nem jelölték ki őket (így különösen a kelet-szlovákiai sávon), mert nincsen vagyonuk, és a csehszlovák számítás szerint alkalmazás, állampolgári jogok, sőt mindenfajta emberi jog nélkül úgysem tudnak megmaradni a köztársaság területén. Ebből az következik, hogy a tanítóság sorsában nincs különbség listán levő, vagy listán nem levő tanító között. Mindazok, akik jellemes magyarokként hűek maradtak nemzetiségükhöz (de számos reszlovakizált is) két éve semmiféle illetményt nem kapnak, a szlovák tanító érkezése után gyakran a lakásukból is kiszorulnak, mint magyarokat sehol nem alkalmazzák őket, s november óta az ún. deportálások ezenfelül még teljesen bizonytalanná is tették sorsukat. Eleinte ugyan csak testi munkásokat vagy törpegazdákat vittek el Csehországba, újabban azonban mind több tanító is kap ilyen végzést, sőt vannak, akik már a vonatról szöknek meg. Ezek a jelenségek gyakoribbak a keleti részen, ahol a tanítók nincsenek a Magyarországba telepítendők névjegyzékében. A deportálások folytán a cserelistán nem szereplő tanítók helyzete a veszélyeztetettebb, mert a deportálás végrehajtásánál a csehszlovák hatóságok általában tiszteletben tartják a pozsonyi megbízott által kiadott menlevelet, amelyet csak a Magyarországba való kitelepítésre kiszemeltek kaphatnak, s kérlelhetetlenül elcipelik azokat, akiknek ilyen menlevelük nincsen. A magyar kormányzatnak félreérthetetlen határozott álláspontot kell elfoglalnia a következő kérdésekben: 1. Azokat a magyar tanítókat, akik a deportálások elől menedéket keresnek, mert nem akarnak elkallódni a magyarság számára a csehországi szétszórtságban, és béresi sorsban, főleg pedig gyermekeiket nem akarják kitenni a gyors és biztos elszlávosodás veszélyének, a még fennálló lehetőségek közt elhelyezi-e, vagy sem? 2. Ha elhelyezi, és nem ad betelepedési engedélyt számukra, akkor a cseh-