Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. B. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

ni. A régi telekkönyvben van egy csomó olyan feljegyzés, melyeknek törlése szükséges. [Bárányos] Földmívelésügyi miniszter: földbirtok-politikai szempontból káros lenne, a szakértők véleménye szerint, ez az intézkedés. Az újjáépítési miniszternek hasonló észrevétele van. [Ries] Igazságügyminiszter: nincs összefüggésben ez a javasolt tervezettel. Minisztertanács az előterjesztést elfogadta. 34 [32] 31. [Ries] Igazságügyminiszter: előterjeszti javaslatát a büntetőjogi értékha­tárok szempontjából irányadó érték meghatározása tekintetében szükséges átmeneti rendelkezések tárgyában. Itt arról van szó, hogy egy bűntett a pénz romlása következtében nem devalválódhat vétséggé. [Vas] Gazdasági Főtanács főtitkára: itt megint csak, mint volt elítélt szól­hat közbe. Valami határt kell szabni, mert pl. az infláció 1945-ben nem volt olyan gyors. [Ries] Igazságügy miniszter: ez nem arra vonatkozik. Nem lehet átszámí­tani a pengőt a büntetőjogi érték szempontjából forintra. [Vas] Gazdasági Főtanács főtitkára: ez lényegében valorizáció a bűnösök terhére. Nézzük meg, hogy mit valorizálunk. Értékhatárt akarunk. [Ries] Igazságügyminiszter: a gyakorlatban ennek úgy kell érvényesülni, hogy ha 1945 augusztusában a büntetőtörvénykönyv szerinti értékhatár alapján a cselekmény bűntett volt, akkor pusztán azért, mert a pengő rom­lott, ne devalválódhasson vétséggé a cselekmény. [Vas] Gazdasági Főtanács főtitkára: Ehhez valorizációs kulcs kell. Minisztertanács az előterjesztést elfogadta. 35 34 AT. 1780/1947. IM sz. előterjesztés a jegyzőkönyv mellett nem szerepel, de a VKM irat­anyagában megtalálható (MOL XTX-I-l-s-3546/1947.). Az ennek alapján kiadott 6500/1947. ME sz. r. (MK május 24., 116. sz.) kimondta, hogy a 11 830/1945. ME sz. r. előírásait alkalmaz­ni - azaz az előző jegyzetben említett tartalmú telekkönyvi feljegyzéseket törölni - kell minden olyan esetben, amikor az eredeti tulajdonos zsidó származását feltüntették, ha az a zsidókra hátrányos megkülönböztetést tartalmazó, és a 200/1945. ME sz. r.-tel (MK március 17., 9. sz.) hatályon kívül helyezett bármely jogszabály, vagy akár jogszabályon nem alapuló intézkedés alapján történt. Törölni kellett a feljegyzést akkor is, ha a tulajdonosnak a telekkönyvbe be­jegyzett valamely joggal való rendelkezését azért korlátozták, mert zsidó származású volt. 35 Az igazságügyminiszter T. 1647/1947. sz. előterjesztése emlékeztetett rá, hogy a bünte­tőjogi értékhatároknak, valamint a pénzbüntetés és a pénzbírság mértékének forintértékben való meghatározásáról a 8960/1946. ME sz. r. (MK augusztus 1., 173. sz.) rendelkezett. A rendelet előírásait az 1946. augusztus 1. előtt, tehát az infláció idején elkövetett cselekmé­nyekre, illetve az akkor folyamatban volt ügyekre is alkalmazni kellett. Miután azonban a rendelet nem adott egyértelmű támpontot a korábban elkövetett cselekmények által okozott kár pengőben kifejezett értékének forintra való átszámítására, a bíróságokon az a helytelen gyakorlat alakult ki, hogy bármikor követték is el a cselekményt, a forintértékre való átszá­mítás során a stabilizáció napján érvényes átszámítási kulcsot vették alapul. így előfordult olyan eset, hogy az 1944-ben ellopott 2,5 kg arany értékét pár forintban határozták meg, s a

Next

/
Oldalképek
Tartalom