Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. B. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

1 966 fő a tiszti 2 779 fő a tiszthelyettesi, és a fennmaradó 7 255 fő a sorlegénység létszáma. Ezt a keretszervezést csak a kényszerhelyzet hozta magával, és a honvédség minden törekvése, hogy a fejlesztést mennél hamarabb megindítsa. Az állam­háztartás súlyos helyzetére való tekintettel azonban nagyjában az 5000/1946. ME sz. rendeletben megállapított 20 000 fő katonai létszámot csupán alig 15%-kal kívánom felemelni. Ezt a létszámot is a hadsereg szervezése hozza magával, mint a fejlesztés első ütemét. Jelenlegi honvédségünk kereken 12 000 főt számláló létszám[ának] ki­alakulását nem katonai vagy politikai meggondolások eredményezték, hanem kizárólag az a kényszerhelyzet, hogy a folyó évre a honvédség rendelkezésé­re bocsátott költségvetési keret nagyobb létszám eltartását nem tette lehe­tővé. A nem organikus felépítés következtében a) a honvédség túl kicsi, és teljesen felszereletlen ahhoz, hogy hivatásának megfelelhessen; b) a honvédség - elsősorban a tiszti és tiszthelyettesi kar demokratizálása - éppen a kis létszáma és az anyagi eszközök szűkös volta miatt nem érhet­te el a kívánt mértéket. Ezek alapján a jelenlegi honvédség nem tekinthető a fejlesztés megfelelő alapjának sem, hanem csupán kényszerhelyzetben kialakult, és ezért szük­ségszerűen rossz megoldásnak. A honvédség fejlesztésének alapja a békeszerződés, amely 70 000 fő béke­keret fenntartását engedélyezi. Ez a túl nem léphető létszám az alap, egyben a cél, melynek elérésére erőfeszítésünket összpontosítani kell. Ezen belül oly honvédséget kell teremtenünk, amely meg tud felelni az összes vele szemben felmerülő követelményeknek. A honvédség fejlesztését hosszú lejáratú, átgondolt terv alapján kell meg­valósítanunk. Ennek érdekében szükséges, hogy a fejlesztést fejlesztési pe­riódusokra (ütemekre) osszuk fel. Az egyes fejlesztési ütemeken belül az évente elérni szándékolt hadrendeknek organikusan kell kialakulniuk. Az organikus kialakulás követelte meg azt, hogy az 5000/1946. ME sz. rendelettől eltérőleg a 20 000-es összlétszám helyett 23 504 fő katonai és ezen felül 2000 fő helyett 2466 fő polgári létszámra emeljük fel. Ez összesen tehát 25 970 fő. Az első fejlesztési ütem lényegében előkészítő időszak. Ezen időszak alatt kell a jövő honvédség kiképző és nevelő keretét, az új, demokratikus, nagy szaktudással rendelkező hivatásos tiszti és tiszthelyettesi kart megalapoz­nunk, mert a nélkül minden további tervünk csődbe kerül. Ez a tiszt- és tiszthelyettes-képzés teszi szükségessé azt is, hogy a jelenleg rendszeresítve volt 1924+42 = 1966 fő tiszt helyett 2426 fő tiszt, 2703+76 = 2779 fő tiszthe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom