Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. B. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

közben beérkezett leltár alapján kb. 6 000 000 1938-as pengó're, vagyis ke­reken 30 millió Ft-ra becsülhető'. A kartell-megállapodás megkötésének előfeltételéül a jugoszlávok a fent említett gyáraknak és üzemeknek a létesítését kívánták. Ezeknek a gyárak­nak a megépítése a magyar iparnak nem jelent nagyobb túlterheltséget, hiszen a 3 éves tervben csupán csak az egyik alumíniumkohónak a meg­építését kívánják. Ennek a gyárnak és a berendezésnek acélszükségletéhez a szükséges koksz-mennyiséget a szerződésben különben is biztosítottuk, a kokszot a közvetlen szükségleten felüli mennyiségben jugoszláv számlára fogjuk beszerezni, és ezáltal a kokszbeszerzésnek egyik, a most fennállónál előnyösebb, új forrását nyitottuk meg. A gépek és gyári berendezések szállításának vállalása a magyar invesztí­ciós ipar számára tetemes megrendelést biztosít, a vállalkozást irányító állam részére pedig a teljes gépi berendezések 10%-át, mint hasznot kötöttük ki. A gépi berendezések fejében teljesítendő, és b) alatt mellékelt előlegfize­tési tervezet mutatja, 92 hogy az építkezések tartama alatt milyen devizaté­telek felett fogunk szabadon rendelkezni, s ez a devizamennyiség lehetővé teszi, hogy mintegy 3 millió $-t az Almásfüzitői Timfóldgyár megépítésére fordíthassunk. Megjegyezni kívánjuk, hogy a szállítás értéke után vállalkozói költség cí­mén az állam javára felszámítható 10%, amely mintegy 1,5-2 millió $-re becsülhető, természetesen a szállító céget illető nyereségen felül értendő. Az egyezményben megadott egyes szállítási határidők úgy lettek megál­lapítva, hogy azok betartása a 3 éves tervet ne hátráltathassa. Természete­sen a lebonyolítást irányító központi szervezet feladata lesz arról gondos­kodni,, hogy ez a szempont maradéktalanul érvényesüljön is. Az Almásfüzitőn termelendő timföld elhelyezéséről az 5. cikk gondoskodik, és ugyanott foglaltatik a jugoszláv részről a marónátron-szállításra nézve vállalt kötelezettség is. További előnyt jelent a Jugoszlávia részéről igényelt elektródamassza-szál­lítás, mely lehetővé teszi a 3 éves terv keretében létesítendő elektródamasz­sza-gyár berendezéseinek több műszakban való kihasználását, és így a mi javunkat szolgáló termelésiköltség-csökkentést. Az ugyanebben a cikkben kikötött alumínium visszaállítási kötelezettség alapján hazai feldolgozóiparunk világpiaci áron jut a szükséges anyaghoz, és ezzel versenyképessége növekszik. Az előadottakból kitűnik tehát, hogy az egyezménytervezettel sikerült a kitűzött célokat teljes mértékben megvalósítani, és ezzel remélhetőleg a ha­zai bauxit-timföld-alumíniumipar számára huzamos időre a legkedvezőbb termelési és értékelési lehetőségeket biztosítani. Végül rá kell mutatnunk, hogy az egyezmény megkötéséhez, mely az 1946. A b) melléklet nem található a jelentés mellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom