Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. B. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

méltányos követeléssel szemben nincs módomban továbbra is vállalni az említett alkalmazottak szolgálati viszonyának jogi rendezetlenségéből folyó nem kívánatos ideiglenes állapot fenntartását. Ezek az alkalmazottak ugyanis az 5000/1946. ME sz. rendeletben szabályo­zott eljárás keretében történt elbocsátásukat követő időben a legnagyobb oda­adással és buzgósággal végezték el a rájuk háruló nagy munkafeladatokat, biztosították a közigazgatás zavartalan működését, s éppen ezért joggal el­várhatják, hogy az államhatalom - ennek jutalmazásaképpen is - gondoskod­jék további létfenntartásukról, és bizonytalan helyzetük megszüntetéséről. Az ügynek ilyen rendezéséből sem a politikai pártokra, sem egyes szemé­lyekre semmiféle sérelem nem származik, hiszen a szolgálatba állítás a pár­tok részvételével, s a koalíciós elvek, valamint a szakszerűség szempontjai­nak figyelembe vételével történt. Ezenfelül a szolgálatba állításhoz a Nem­zetgyűlés és a Minisztertanács annak idején hozzájárult, ezért a jogosság és méltányosság szempontjai is megkövetelik a szóban lévő tisztviselők szolgá­lati viszonyának rendezését. Kérem ezért a Minisztertanácsot, hogy a csatolt rendelettervezetet elfo­gadni szíveskedjék. Budapest, 1947. évi április hó 25-én. Rajk László s. k. Géppel írt, aláírás és hitelesítés nélküli tisztázat. Melléklet a 84 130/1947. III1. számú minisztertanácsi előterjesztéshez Kimutatás Az 5000/1946. ME számú rendelet alapján állásukból elbocsátott vagy vég­elbánás alá vont, és a belügyminiszter által utóbb szolgálatba állított vár­megyei, városi és községi alkalmazottaknak állásukba való visszahelyezé­séről. másik hozzászóló pedig szinte fenyegetően tette fel a kérdést: „Kérdem, vajon az ötös bizottság megállapításai, vagy a revíziós eljárás döntése irányadó-e?"

Next

/
Oldalképek
Tartalom