Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. B. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

hogy a miniszter által kijelölendő személyek a Balatoni Intéző Bizottság tagjai sorában helyet kapjanak. Aszóban forgó célra 100 000 forint kölcsönt, illetve hitelt kér. [Veres] Építés- és közmunkaügyi miniszter: nincs ugyan kitárgyalva a kér­dés, de nagyon égető és sürgős a probléma megoldása. Ez idő szerint azonban még jogszabály szerinti hatásköre nincs, még több miniszternek hozzá kell szólni, tehát csak elvben kéri elfogadni, mert már az egész Balaton környé­kén nagy izgalommal várják a kérdés megoldását. [Molnár] Népjóléti miniszter: a jogszabályok már elkészültek, csak a társ­minisztériumokkal még le kell tárgyalni. [Veres] Építés- és közmunkaügyi miniszter: építési és közmunkaügyi hatás­köröket érint a probléma. Az épületek nincsenek rendezve. Még hitel kell, amit a tegnapi Gazdasági Főtanács már tárgyalt is. Dr. Balogh István államtitkár: hétfőn volt tárcaközi értekezlet, amelyen részt vettek a környéki főispánok és az érdekelt tárcák képviselői. Olyan előterjesztést tettek, hogy tekintettel arra, miszerint nemcsak a népjólétinek volt ez az intenciója, hanem több minisztériumnak, addig, amíg egy rendelet fogja szabályozni a kérdést, bízzanak meg a minisztériumokban valakit, akihez közvetlenül fordulhatnak, s minden minisztériumban legyen egy ba­latoni referens. [Veres] Építés- és közmunkaügyi miniszter: ez elvileg elfogadható. Kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter 11 [képviseletében Koszér Nándor államtitkár]: fontos, hogy idegenforgalom szempontjából tárcája is képvise­letet nyerjen, és szempontjait érvényesíthesse. Pénzügyminiszter [képviseletében Kemény György államtitkár]: a költség­vetési osztály nem tudta még megállapítani, hogy tényleg hozzájárult-e az összeg folyósításához. [Molnár] Népjóléti miniszter: őt már erről értesítette a Pénzügyminiszté­rium. Minisztertanács az előterjesztéshez hozzájárult és a Balatoni Intéző Bizottság költségeire 100 000 forint hitel folyósítását engedélyezte. 12 11 A jegyzőkönyvben tévedésből „kereskedelem- és közmunkaügyi miniszter"-t írtak. 12 A Balatoni Intéző Bizottságot a 2820/1931. ME sz. r. létesítette a Balaton partja mellett fekvő gyógy- és üdülőhelyek ügyeinek egységes irányítására. Eredetileg a belügyminiszter felügyelete alatt állt, az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulása után azonban - a gyógy- és üdülőhelyekkel kapcsolatos egyéb kérdésekkel együtt - felügyeletét a népjóléti miniszter vette át. Az előterjesztés a kérdés napirendre tűzését és a hitel igénylését a háború okozta károk mielőbbi helyreállításával, illetve a Balatonnal kapcsolatos fontos nemzetgazdasági és szociál­politikai (munkásüdültetési) érdekekkel indokolta. Kilátásba helyezte a minisztertanács ülésén is többek által említett új, a bizottságnak lényegesen nagyobb hatáskört adójogszabály-terve­zet mielőbbi előterjesztését is. Ilyen jogszabály azonban sem Nagy Ferenc kormánya sem később a Dinnyés-kormány működése idején nem született.

Next

/
Oldalképek
Tartalom